Sharon-Shahram cica

Sharon nagyon különleges macskusz, de ezt már meséltem nektek az előző számokban, így nem is mondok ezzel újat, ti is tudjátok már, hogy Sharonnak, ha olyan kedve van nebáncsvirággá változik, és nem engedi még nekem sem, hogy kényeztessem. Máskor pedig rettenetes, hiszen egy skótjuhász kutyával is szembeszáll, csak hogy engem megóvjon, vagy inkább féltékenységből, ezt csak ő tudja.

A nyomkövető

De van Sharonnak egy olyan tulajdonsága, amiről még nem meséltem nektek, mégpedig az, hogy ő nyomkövető! Nyomkövetőőő? Kérdezhetnétek. Hát hogyan lehet egy macska nyomkövető? Úgy, hogy az én nyomomban jár mindig. Ha a konyhában tevékenykedek egy széken nézi közömbös arckifejezéssel, hogy éppen mit művelek. Szeme csak akkor csillan fel élénken, ha az asztalra étel kerül. Ha pedig valami húsféle az? Akkor finoman a tudtomra adja, hogy ő is ott van. Ezt pedig rendszerint úgy, hogy leugrik a székről és karmait gyengéden lábamba mélyeszti. Ha nem hús, akkor csak a székről szemléli, hogy mi az. Előfordult már, hogy meg kellett neki mutatnom, hogy most éppen hagymát pucolok és nem húst darabolok. Ó, ha látnátok azt a fancsali ábrázatát, hogy én akarom őt átrázni, tudja ő, hogy a hagymából pörkölt lesz! Tehát én az asztalnál dolgozok, ő a konyhaszéken néz. Közben kimegyek a fürdőbe kezet mosni, hát jön velem szorosan a lábam mellett, -kis híja, hogy át nem esek rajta- majd visszamegyek és ő követ. Elhelyezkedik újra a széken és szemmel tart. Elindulok a mosogatóhoz, ő egy ugrással mellettem terem és szorosan követi a nyomdokaim. Mindig csak a nyomomban.

Ha este kimegyek, hogy megetessem a többi állatot, akkor ő fent vár a kapu tetején. Sehová se mehetek nélküle, ha ő úgy dönt, hogy követni akar. Bárhová megyek követ. A csirkékhez, a nyulakhoz, a kertbe. Amikor kocsival elmegyünk valahová, úgy kell kitennem, hogy magammal ne vigyem. S mi lesz ha hazajövünk? Na, kitaláljátok hogyan kerül sáros macskalábnyom a motorháztetőre és a kocsi tetejére? Gondolom nem nehéz.
S ha hosszú napunk van Sharonnal, a nap végén pedig róla a történeteket írom, kiknek ő az ihletője, a fotelom tetejéről már csak így néz rám álmos tekintettel:
-Mikor fekszünk le végre?

Éjszakai lopakodó

Reggel madárcsicsergés hangjára ébredek, lehunyt szemem alól is érzékelem, hogy hasamra süt a felkelő nap. Csak még egy pillanatot szundítsak, gondolom magamban, s meg sem moccanok. De a következő gondolatig már nem jutok el, mert fejem felett halk, de elégedett dorombolás hangjai indulnak be ebben a pillanatban. Karomat fejem fölé kinyújtva egy gömbölyű szőrmók cicatest akad a kezem ügyébe! Nahát Sharon, itt kötöttél ki? Nézzétek csak, úgy tesz, mintha még aludna, szemét ő bizony ki nem nyitja!

Kényelmesen elnyújtózva fekszik keresztbe a párnámon, még szerencse, hogy elég nagy mindkettőnknek, Így nem gond, hogy ki túr ki kit.
-De hogy kerültél ide Sharon? -kérdezem, s férjem válaszol:
-Hajnalban lopakodott oda.
Elmesélem, hogy Sharon miként lopakodott végig az éjjel minden számára lehetséges fekvőhelyet. Először megnézte, hogy a nyitva felejtett ruhásszekrénybe vajon jól elférne? De túl zsúfoltnak találhatta, mert ezután halk zörrenések jelezték a sötétben, hogy Sharon épp az iratokat próbálja ki a polcon, de az meg valószínűleg túl kemény lehetett. Ekkor megelégelvén a dolgot, hogy nem talál helyet magának Sharon, Férjem felkelt, hogy a szobánkból kitegye, de a lámpát felkapcsolva látta, hogy a fiókos szekrényben talált puha helyet, és onnan nézett farkasszemet macska létére, hogy márpedig ő ki nem megy!
-Hát jó, -mondta nagylelkűen csupaszív férjem - legyen, maradhatsz, de akkor egy hangot sem akarok hallani!
Utána már én is elaludtam. És reggel arra ébredtem, hogy ez az elégedett pofi a fejemre nőtt ismét, halkan dorombolva. Hát nem édes?


Azután kérdeztem drága férjem, hogy hogyan került ide, s ő elmondta, hogy valamikor hajnalban kötött ki a párnámon Sharon, pont mint Hófehérke, legvégül a hetedik ágyban megtalálta a számára megfelelőt.
Hát gyorsan le is fényképeztem nektek, nézzétek, milyen morcosan nézett, hogy milyen türelmetlen vagyok, igazán engedhettem volna, hogy legalább megfésülködhetett volna a kora reggeli fotózás előtt!