2009. december 30., szerda

HANGOD HÍV



Újra veled álmodok
ma hajnalban,
arcod látom,
szemtelen mosolyod felkavar,
s hallom hangod,
mely hozzád hív,
s mennék én ha tehetném.

Ám nem értem hogy szólítasz,
nem emlékszem...
Próbálok visszanyúlni
az álmok ködén át,
miközben örvényként
ragad magával az ébredés,
de kezem csak a levegőt markolja.

Nem emlékszem,
hogyan szólítottál...
Talán csak egy hang,
egy érzés volt,
de oly vágyakozó és gyengéd,
hogy hozzád visszamennék,
s tiéd lennék.

Hangod csábít engem,
minden szerelmed benne sóvárog,
s bár nem értem a szavad,
mégis érzem...
ki nem mondott gondolatod...
Azt mondtad, éreznem kell...
Érzem már... s hangod hív.

2009. december 28., hétfő

ÁLMODOM



Hajnalban ébreszt a vágy,
szavad hozzám kiált,
én válaszolnék,
de hiába,
mert felébredek,
szertefoszlik szemed...

Álomból valósággá válsz,
nem éltem még
hasonló csodát,
s végül,
ha kinyújtom kezem,
melletted ébredek.

2009. december 24., csütörtök

ÉLET A TANYÁN

#13 - Bősze Emil Miklós Vodafonos net(?), mert Te ebben is modern vagy- nem csupán novelláidban -_- #14 - W. Flower Hát mobil net. :)Itt a tanyán kötelező modernnek lenni. :) Pláne gyakorlatiasnak





A mi tanyánk valójában nem igazi tanya, ám felénk csak így nevezzük...

A ház...

A mi kis házunk egy kicsit több, mint kettőezer négyzetméteres területen található. Valaha présházként és vadászházként is funkcionált egyszerre. Ha belépünk az ajtón, a nappalinak nagyzolt előtérbe lépünk, ahol egy szekérkerék csillár magasodik fölénk. Ebből nyílik a pince, ahonnan a boroshordókat száműztük, hogy miért, azt majd később elmondom. Itt tárolom a zöldségeket és a "csontvázakat". A nappaliból tudunk belépni az ebédlőbe, ahol az erdei állatos tapéta megadja a hely varázsát. A trófeákat elvitte az előző tulajdonos, az ő férje volt vadász, de meghalt egy súlyos betegségben. A mostani ebédlőben folytak valaha a nagyszabású borozgatások, most pedig a kellemes étkezések, ha főzhetek valakire magunkon kívül, de kettesben is elvagyunk. Egy kis főzőfülke-konyhám van, hol a tűzhely mellett elférünk néha ketten is, a beépített konyhaszekrénnyel együtt, amihez mosogató tartozik. Persze jobb szeretek egyedül lenni, úgy sokkal kényelmesebb. Van egy parányi fürdőszobánk, amibe egy fúrt kútból szállítja a kiváló ivóvizet egy házi vízmű. Így vízszámlánk nincs, csak villany. Csak akkor van baj, ha elmegy az áram, mert akkor víz sincs. Szerencsére egy négyperces gyalogútra van egy közkút, onnan tudunk hozni vizet ilyen esetekben. A tetőtérben rejtőzködik egy tágas szoba, itt van az említett Vodafonos net, a számítógéppel, és mindenféle kényelmes dologgal, mondjuk az ággyal együtt, meg ilyesmi. Tehát mobil net van. Régen mobil vezetékes telefonunk is volt, de azt megszüntettük, mert nem volt kihasználva. Itt minden mobil, mert nincsen kiépített hálózat semmiből. Így közvilágítás sincs. Csak a csillagok és a Hold világít éjszaka az égen, akár a juhászoknak a nyájak mellett. Persze van akkumulátoros, tekerős zseblámpánk, de azt rendszerint otthon felejtjük, és természetesen pont akkor, amikor a legjobban kéne. És az út! Az a kedvencem... Tegnap kénytelen voltam bemenni a városba. Olvadt a hó, és szakadt az eső. Patakok folytak az úton, aminek köze sincs az aszfalthoz. Ez egy földesút, amiben törmelék van, az adja a köves részét. Amikor ráfordultam a felhajtónkról, ... hát, kicsit izgultam. De aztán baj nélkül kirallyztam a cuppogós sárban, a tónyi pocsolyákon át. Néhol teljesen eltűnt az út, és inkább sejtettem, mint tudtam, hogy merre van a nyomvonal. Be kell vallanom, nagyon élveztem a dolgot. Öcsémmel mindketten örököltük apámtól az autóversenyzés szellemét. Bár ő a Hondájával többet tud, mint én a jó öreg Škoda Favorittal, de azért vasárnap megelőztem egy Mercédeszt az akkor még havas-jeges úton. No, térjek vissza a tanyánkhoz, mielőtt nagyon eltérek a tárgytól...



A kert...

A ház mögött van a gyümölcsösünk, a szőlőlugassal. Már kérdezték páran, hogy mennyi szőlőnk van. Bevallom nem tudom, főleg így, hogy kivágtuk egy részét, hogy a fiatal gyümölcsfáknak legyen hely, és azért is, mert nem készítünk bort, ezért is adtam el a hordókat. De múltkor megszámoltam, hogy hány lépésnyi a lugasok hossza. Körülbelül háromszáz kényelmes lépésnyi a szőlősor összesen. Tehát maradt így is elég, tavasszal pedig Nérót akarok még telepíteni, mert ez a fajta biotermesztésben is szép termést ad. Még anyuékhoz telepítettem ebből a fajtából öt évvel ezelőtt és mostanra már rengeteg termést hoz. Anyu dugványt is készített a vesszőkből és már az is terem.
Az elmúlt két évben körülbelül húsz-huszonöt gyümölcsfát oltottam be, ezek egy része került a kivágott szőlő helyére.
A házzal szembe van a zöldséges, előtte a fúrt kúttal, ami egy betonos-téglás aknában van, rajta fém nyílászáró és egy szellőzőkémény.
A zöldséges mögött egy zsebkendőnyi területen nyolc diófa volt, de ősszel kivágtunk belőle ötöt, így a fennmaradt három fa már kényelmesen tud nőni, nem ér össze a többiekkel. Még így is sokan vannak, hiszen egy javakorabeli diófa olyan hatalmas lehet, hogy egy elegendő lenne arra a területre. Egyelőre maradhatnak hármasban, nekünk pedig télire meglett a tüzelőnk.



Állatok... hát igen...

Szerettem volna kecskét és vietnámi csüngőhasú malacot, mivel régebben az is volt nekünk, mikor még Anyuéknál laktunk, de itt nincs elegendő biztonságos ól, az pedig kellene hozzá. Így maradnak a csirkék és a nyulak, mint étkezési célra tartott állatok. Termesztésen van két kutyánk és egy csomó macskánk, de róluk már sokszor írtam, hát nem ismétlem önmagam.

Ez a cikk ez az ígéret miatt íródott:



#14 - W. Flower - 2009.12.24 - 09:16:25


Hát mobil net. :)
Itt a tanyán kötelező modernnek lenni. :)
Pláne gyakorlatiasnak. :)
Majd egyszer mesélek róla, most mennem kell megetetni az állatokat. :)

MOHÁCS, AHOL AZ ÁLMOK VALÓRA VÁLHATNAK

Először is hadd meséljek nektek Ózról, a nagy varázslóról, aki itt él ebben a sötétségben is ragyogó épületben, igen, pontosan itt, Mohács szívében. S hogy mindezt honnan tudom? Az előtte elterülő Széchenyi téren rejtőzködik ugyanis a bádogember, egy ezüstpáncélos lovag képében, a gyáva oroszlánból két példány is, melyeket kőbe vésték már hosszú-hosszú évekkel ezelőtt. És természetesen Dorotty, és a két boszorkány. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy vajon a keleti és a nyugati, vagy az északi és a déli boszorkányok-e, mert gyermekkoromban olvastam utoljára a könyvet, de mindenesetre fekete szobrokként állnak Dorotty mellett. Sajnos az éj sötétje miatt ezek a szereplők nem látszanak a képen, így rám kell bíznotok magatokat, hogy mindez igaz. Ám legközelebb majd kiegészítem velük a képsorokat, hogy teljesen hiteles legyen a történet. Egy szó, mint száz... itt vagyunk Mohácson, a csodák csodájában, ahol bármi megtörténhet, és minden álmunk valóra válhat.




Amúgy ez a Fogadalmi templom, de csak a valóságban élő emberek hívják így, az ébren álmodozók, mint én, tudják, hogy itt lakik Óz, a nagy varázsló, a csodák csodája.



Ha a sétálóutca felé irányítjuk a lépteinket, akkor elhaladunk a posta mellett, majd következik a Városháza, ahol a meggondolatlan szerelmespárok örök hűséget esküsznek.



Ugye milyen szépek az éjszakai fények?

Most a Raiffeisen Bank következik, még égnek a lámpák...



Előtte, a sétálóutca, avagy Szabadság utca elejét egy szökőkút zárja le.



Nappali fényben is ez az utca... ha végighaladok rajta, elérek a...



Szentháromság szoborhoz.

Mögötte a Kígyó utca és a Jókai utca sarkán található az OTP Bank, itt is világos van még, szorgosan dolgoznak benne.



A szembelévő oldalon az Önkormányzat Irodaháza dicsekszik, kék színű tetejével, sok-sok mindent befogad magába.



De haladjunk tovább a Duna felé...



A Kompkikötő, ahol még diákként sokszor vettünk jegyet, hogy suli helyett átlógjunk a szigetre. A pénztár mögött a Révkapu vendéglő kap helyet, ahol szállást is találhat a megfáradt vándor.



Vele szembe a nemrég felújított Szent János Hotel terpeszkedik, az unokahúgom ott recepciós. Nemrég meglátogattuk, nagyon jó hely, össze sem lehet hasonlítani a régi épülettel, mely még Csele Hotelként volt ismert.



Közvetlenül mellette a Halászcsárda található, itt töltöttem a vendéglátó-eladó szakmai gyakorlatomat. Azóta is szívemnek kedves hely. Na, de térjünk vissza a Dunára, mert ez a cél...



Meghitt pillanat... Nem szorul magyarázatra...

Akkor jöjjön a komp, mellyel átlógtunk a szigetre. Mögötte még őszi színeiben pompáznak a fák a strandon.



Ez pedig már éjszakai sötétségben...



A legkedvesebb képem...

A szigetről a Matróz Csárda erős, meleg fénye és a közvilágítás fehér fényei, mint sok kis csillag... Fényeik csíkokban tükröződnek a Duna vizén, akár egy mesebeli híd, melyen át kell mennünk, hogy megtaláljuk a kedvesünket...


2009. december 22., kedd

Az első tél




Kegyetlen, csontig hatoló hideggel köszöntött be az idei tél. Hétfőre a havazás is megérkezett. Foltos, Kormos és a cicák csak ámultak és bámultak, ahogyan a puha hópelyhek lassan, ahogy a szél elringatta őket, szállingózva földet értek. Nekik ez az első hó az életükben. A tavaszi születésű macskák kényeskedve emelték kis tappancsaikat a puha, süppedős takaróban. Szokatlan volt számunkra a fehér világ. Kormos és Foltos viszont annál jobban élvezték benne a játékot. Hancúroztak, hemperegtek, szaladgáltak. Én pedig örültem, hogy most az egyszer nem leszek sáros, ha összeugrálnak.

Ma felmentem a hegytetőre a szőlőnket megnézni, hogy nem okoztak-e kárt benne az időjárás viszontagságai. Ahogy elindultam hat cica követett, Foltos és Kormos pedig előttem szaladtak fel a domboldalon. A puha hótakaróban otthagyták a nyomaikat, sok-sok cicatappancs, kutyamancs és az én lábnyomom mutatta, hogy merre jártunk. Amikor felérkeztünk a szőlőlugasba, mindent rendben találtam. Azonban Kormos és Foltos is alaposan körülnéztek. Találtak is mindenféle őzláb lenyomatot a hóban. Orrukat mélyre fúrták benne, mintha még maga az őz is ott lenne, nem csak a hűlt helye. Nem törődtek ők már se velem, se a cicasereglettel, helyette minden nyomot alaposan kiszagoltak, akár az igazi vérebek.



Azért meg kell hagyni, a macskák nem élvezték annyira a havas tájat és a nyomkövetősdit, mint a kiskutyáink. Az első kajszibarackfát kiszemelték maguknak, és felmásztak rá. Először csak öten, mert Sharon, a perzsa, aki ravaszabb mindegyiknél, és bizonyos kiváltságokat is élvez nálam, a nyakamban óhajtotta átvészelni a sétát. Először engedtem is a rámenősségének, és felvettem, de utána ő is felkerült a fára a többiek mellé. Azonban nem tetszett neki a közösség, és királyi öntudatával ugrott a földre, majd hátat is fordított mindannyiunknak, kékvérűsége minden méltóságával.



Ott van Kormos mögött. Látjátok?


Kormos és Foltos nagyjából négy hónapos most. A tél egyik velejárója, hogy ahol mi lakunk, Szőlőhegyen, ilyenkor elnéptelenedik a környék. Rajtunk kívül csak nagyon kevés ember lakik itt, közvetlen szomszédunk nincs is. Reggelente, amikor a konyhában dolgozgatok, kinézek az ablakon, s időnként azt látom, hogy a kutyáink hetedhét határban szaladnak. A fekete és a fehér kis test szinte úszik a levegőben, ahogy üldözőbe vesznek egy-egy mezei nyulat, vagy más idegen macskát. Merthogy, ők nagyon is tudják, hogy ki az, aki hozzánk tartozik, és ki az, aki nem. A vadászösztön a vérükben hajtja őket, egy percet sem pihennek, csak mikor leszáll az éj, akkor bújnak össze a kutyaólban egymást melengetve jó pár cicával. De még olyankor is őrzik az otthonunkat, hiszen hajnalban gyakran ébredek dühös csaholásukra. S ekkor nyugodtan fekszem vissza, hogy Vuk talán ma se vitte el a tyúkjaimat. Se az erdélyi kopasz nyakút, se a nagy taréjú Brahma kakasomat. Foltosnál és Kormosnál jobb házőrzőt keresve sem találhatnék. Még akkor sem, ha időnként csirkefogók.

2009. december 19., szombat

Emlékszel-e?


"#11 - korhely - 2009.12.19 - 06:32:35 Kisvirágom, a hsz-eidet is pontoznám! :)" Most már megteheted... :)












Emlékszel-e
az első csókra,
vagy a sokadikra,
mindenről megfeledkezve,
puhatolózva, s lerohanva,
önfeledten ölelve,
sose lenne vége...

Emlékszem a szád ízére,
a kezed érintésére,
az ölelésed meghittségére,
a tested forróságára,
s otthon vagyok.
A világ megváltozott.

Emlékszem,
s Te emlékszel-e?
Milyen volt a kő
a lábunk alatt,
milyen volt a szakadék,
melybe zuhannék...
a lépcsősor az égig,
hová nem viszel fel,
hát megyek magam,
s a torony...
Hol kezed magamhoz szorítom...


2009. december 17., csütörtök

VELED

http://www.bankit-ti.blogspot.com/




Simogass kérlek,
ha mellém ülsz,
fejem lábadhoz hajtom,
erős kezed simít végig
hajamon újra és újra,
fáradhatatlanul,
végtelenül gyengéden.
Szerető, nyugtató érzés,
mi eltölt, mint mikor
végre otthonra találok.
Vad szívem
megpihen melletted.

2009. december 9., szerda

Kormos, a csirkefogó





A férjem mesélte:

A szomszéd Gyuri bácsi így szólt hozzá:
-Gábor, itthon voltak tegnap?
-Nem, csak későn értünk haza. Miért?
-Mert a fekete kutya elkapott egy csirkét.
-Hogyan? -lepődött meg a férjem.

-Úgy történt... -fogott bele a történetbe a bácsi, mert mesélni, azt nagyon szeret -hogy egy kis, fehér krédlikakas kirepült a kerítésen...

Kormos; mert hát róla szól a történet, azonnal ott termett és ráharapott a hátsójára. Szerencsére, elég tollas azon a felén, és nem a nyakát kapta el, az végzetes lett volna. Gyuri bácsi, mikor észrevette az esetet, uzsgyi, utána szaladt. El tudom képzelni, mert elég élénk a fantáziám, hogy szegény szomszédunk a rossz lábával, a nedves füvön fut a kutya után. Azt, hogy miket kiabált neki, inkább nem írom le, mert nem gyermekfülnek való, de gondolom nem nehéz kitalálni...

Kormos persze azonnal tudta, hogy rossz fát tett a tűzre, méghozzá nagyon rosszat. Szinte azonnal elengedte a kiskakast, aki hanyatt-homlok menekült vissza az biztonságot nyújtó tyúkudvar felé. A szökevényre ott újabb megpróbáltatás várt, hiszen nem talált rést, hogy visszamenjen. Pánikba esve bujkált a drótkerítés és a rózsacserje között, míg végül egy vödörhöz beszorult, és akkor a szomszédunk el tudta kapni. Így megmenekült a korai végzettől. Kormos pedig egy alapos fegyelmezéstől, bár utólag már úgyis felesleges. Most rajta lett kapva, talán megtanulja, hogy a csirke nem játék. A csirkefogó!

2009. december 4., péntek

Foltos és Kormos - Rakoncátlanok



Múlt héten ígértem Nektek, hogy mesélek a rosszcsontok, Foltos és Kormos személyiségéről. Elevenek, ezzel az egy szóval is elmondhatnám, hogy mi a legfőbb tulajdonságuk, de mégis, a személyiségükben felfedezhető apró változások oly aranyosak, hogy szót kell ejtenem róla.

Foltos, aki már lassan a szakállát növeszti foxi módra, hiszen az aranyos fehér szőrszálak bájosan göndörödnek az állán, mégsem úgy viselkedik, ahogy a foxikat leírják, úgy általában. Hiszen pontosan rájuk mondják, hogy olyan kis idegzsábák, de ő mégsem. Sőt! Ő az, aki, ha felveszem a karomba, azonnal elolvad és szinte felkínálja magát, hogy:
-Még... még simogass! És itt is, és itt is, és még itt is vakargass még! -szinte könyörög, úgy adja magát, olyan odaadó.
Ám, ha Kormost veszem fel, akinek lassan tacskósra nyúlik az orra, ő morog és harap, ficánkol. Mindent elkövet annak érdekében, hogy letegyem a földre.
-Hagyjál már békén! Ne szeretgess! Tegyél már le! -morogja és eszeveszettül fickándozik, kapálózik, egészen addig, míg újra földet nem érez kis tappancsai alatt.



Azt mondják, hogy a kutyáink átveszik, a tulajdonságainkat... Hát, ha belegondolok... Nekem is van ilyen ne "nyúlj hozzám", de ilyen "szeretgess még" időszakom is. Pedig bizonyára jobb lenne, ha inkább a férjem tulajdonságait vennék át, aki a legszelídebb ember, akit ismerek. Mennyivel könnyebb lenne a kutyakölyök nevelés...

Foltos és Kormos számára nincs lehetetlen. Ha sáros az idő, igyekszem kint tartani őket, mert iszonyú nagy felfordulást képesek véghezvinni a lakásban, de bármit teszek, Foltos mindig beszökik a lábam között, amikor bejövök. Gyorsan becsukom az ajtót, hogy a többiek kint maradjanak, és rászólok, hogy jöjjön oda. Ekkor engedelmesen a lábamhoz jön, és bűntudatosan néz rám mogyoróbarna szemeivel. Ilyenkor mindig megdajkálom, majd kiteszem a többiekhez. Egyszer a férjem pont rajtakapott egy ilyen meghitt pillanatban vele, és elmagyaráztam neki:
-Csak azért követ el mindent, hogy besurranjon, mert tudja, hogy megszeretgetem.
-Igen, és így mindig be is fog szökni -mondta bölcsen Gáborom.
-Nem baj -vágtam rá, és adtam Foltosnak még egy kis dögönyözést.

Azért tisztában vannak a rosszcsontok, hogy ki a főnök a házban. Amikor én kapom őket rajta, hogy a kanapén hancúroznak sárosan, akkor fülük botját sem mozdítják, de ha a férjem jön... na, akkor uzsgyi, menekülés, mert pontosan tudják, hogy megint rosszban sántikáltak. Az egyik alkalommal alaposan megvizsgálták a táskám tartalmát, ami a kanapén volt. Hiába, a női táskák rejtelmei még őket is nagyon izgatták. A papírzsebkendőket mindenesetre darabonként áttanulmányozták és széthordták az alsó szinten. Talán kutató lesz belőlük...