Egy napsütötte áprilisi délelőtt, kint ültem a kertben és az élet gondjairól töprengtem. Ahogy elbambultam, egyszer csak mozgásra lettem figyelmes az orrom előtt, azaz a földön a lábam előtt. Hogy mit láttak szemein, egy pirinyó hangyácska egy nagy hernyót vonszolt maga után, vagy tolt maga előtt, mikor hogyan volt könnyebb. Úgy látszik most megvan családjának a napi betevője, gondoltam, s mosolyogtam magamban. Figyeltem a csepp fekete hangyácska ténykedését, bár inkább huza-vonának nevezném erőlködését, ahogy a számára óriási hernyót szállította. Csak vitte szaporán, át meg át a nagy fűcsomó őserdőn, az ibolya levelei alatt, vakondtúrás hegyére fel, majd onnan le, megkerülve a kavicshegyeket egészen míg el nem ért a nagy békatóig. Ott aztán a nagy békatónál, a sás levelei alatt összeakadt egy másik hangyával. A másik hangya is ugyanolyan pirinyó, fekete volt, talán még testvérek is lehettek. Na, gondoltam mi lesz most itt? És láss csodát, a hangyatestvérek együtt felemelték az óriási hernyót, és azután együtt vitték. Sosem láttam még azelőtt ilyet! Ha egyiknél elakadt valamiben a nagy csomag, akkor a másik odament és átlendítette a nehézségeken. Így együtt cipelték a terhet, át meg át a nagy fűrengetegen, kavicshegyre fel, majd le, egyesült erővel. Együtt már sokkal gyorsabban haladtak, hisz sokkal jobb dolga van a kettőnek, mint az egynek, mert egymásnak segíthetnek.
Szép példája ez a barátságnak, férjemnek mindjárt el is meséltem, ki elmondta másnak, én pedig most nektek, az összefogásról szólt ez a mese, minek minden szava igaz.
Egy napsütötte áprilisi délelőtt, kint ültem a kertben és az élet gondjairól töprengtem. Ahogy elbambultam, egyszer csak mozgásra lettem figyelmes az orrom előtt, azaz a földön a lábam előtt. Hogy mit láttak szemein, egy pirinyó hangyácska egy nagy hernyót vonszolt maga után, vagy tolt maga előtt, mikor hogyan volt könnyebb. Úgy látszik most megvan családjának a napi betevője, gondoltam, s mosolyogtam magamban. Figyeltem a csepp fekete hangyácska ténykedését, bár inkább huza-vonának nevezném erőlködését, ahogy a számára óriási hernyót szállította. Csak vitte szaporán, át meg át a nagy fűcsomó őserdőn, az ibolya levelei alatt, vakondtúrás hegyére fel, majd onnan le, megkerülve a kavicshegyeket egészen míg el nem ért a nagy békatóig. Ott aztán a nagy békatónál, a sás levelei alatt összeakadt egy másik hangyával. A másik hangya is ugyanolyan pirinyó, fekete volt, talán még testvérek is lehettek. Na, gondoltam mi lesz most itt? És láss csodát, a hangyatestvérek együtt felemelték az óriási hernyót, és azután együtt vitték. Sosem láttam még azelőtt ilyet! Ha egyiknél elakadt valamiben a nagy csomag, akkor a másik odament és átlendítette a nehézségeken. Így együtt cipelték a terhet, át meg át a nagy fűrengetegen, kavicshegyre fel, majd le, egyesült erővel. Együtt már sokkal gyorsabban haladtak, hisz sokkal jobb dolga van a kettőnek, mint az egynek, mert egymásnak segíthetnek.
Szép példája ez a barátságnak, férjemnek mindjárt el is meséltem, ki elmondta másnak, én pedig most nektek, az összefogásról szólt ez a mese, minek minden szava igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése