Egy új élmény
Foltos és Kormos, a kiskutyáink szemében rejtélyes dolgok történnek mostanában. Pár napja, amikor reggelente kilépek az ajtón, hogy elinduljak megetetni a csirkéket és a nyulakat, egy titokzatos csomag van nálam. Egy sapka. De hát mi lehet egy sapkában olyan izgalmas, hogy a kiskutyáim le sem veszik róla a szemüket, s pláne az orrukat? Elmesélem...
Egy hideg, fagyos éjszakán Nyúlanyó világra hozott tíz kicsi nyúlfiacskát. Volt köztük, fekete, fehér, tarka... ahány kölyök, annyiféle mintázattal. A szélsőségesen hideg időjárásban biztonságban voltak a meleg odúban, a széna és szőrmepaplanban. Egymást melengették, anyukájuk pedig gondosan óvta őket. Ám egy nap nagyon meleg lett az idő, s estére eltűnt róluk a szőrmetakaró nagy része. Aznap éjjel pedig váratlanul visszatért a csontig hatoló fagy...
A reggeli etetéskor láttam, hogy baj van... A kisnyulak nem mozogtak a fészekben, hiába voltak sokan és hiába volt már bundájuk... Még csak egy hetesek voltak... Gyorsan megnéztem őket... és egy kisnyúl életben volt. Azonnal a ruhámba rejtettem, hogy felmelegítsem lehűlt testét. Hamarosan ficánkolni kezdett. Bevittem a házba. Kerestem neki egy puha sapkát, és beletettem, a kezemet is mellette hagytam, hogy melegítse. Ő pedig elhelyezkedett benne. Egész délelőtt így ültem a számítógép előtt, ölemben a sapkával, benne az egy hetes kis túlélővel a tenyeremben.
Persze mit is fogok kezdeni egy egy hetes kisnyúllal, aminek még a szeme sincs nyitva? Hirtelen eszembe jutottak módszerek, amiket mások ajánlottak a táplálásukra, de tudom, hogy az anyatejnél nincs jobb számára, s minden más hasmenést, az pedig a véget jelentette volna a számára. A természet törvénye szerint halálra volt ítélve. Az élet pedig sokszor igazolta, hogy a legjobb, ha nem avatkozunk bele ezekbe a törvényekbe. De nincs szívem a sorsára hagyni... Talán kevesen tudjuk, hogy az anyanyúl csak naponta egyszer szoptat. Erre alapozva gondoltam egy merészet...
Még aznap este sapkástul kivittem az anyukájához. Az odúját úgy forgattam, hogy ne tudjon kiugrani, s betettem a hasához a kis túlélőt. Ő pedig mohón szopizott, s tele pocakkal szedtem utána ki, hogy visszategyem a biztonságos sapkába. Azóta már négy teljes nap eltelt. Minden reggel és este a puha és meleg sapkával a kezemben indulok ellátni az állatokat. Foltos és Kormos le sem veszik a szemüket a rejtélyes csomagról. Egyszerűen izgatja az orrukat és a fantáziájukat ez az illatos batyu. Magasra is kell tartanom, mert felugrálnak rám, hogy jobban elérjék. De egyelőre még én vagyok az ügyesebb, és remélem ez így is marad.
A napokban egy másik Nyúlanyónak is kicsinyei fognak születni. És akkor a kis túlélőt dajkaságba adhatom majd neki, s féltestvérei között nőhet fel. Azt mondják, hogy nem fogja elfogadni a mostohaanya, de ez nem így van. Ha a kis sapkalakóm ha egy órát tölt az új testvéreivel, már teljesen átveszi a szagukat, akarom mondani babaillatukat, s az anyuka sajátjaként fogja felnevelni. Volt már erre nem is egy példa. Így most várunk az új, örökbefogadó családjára. Reméljük, hogy nem kell sokáig, hiszen minden nap számít. Addig azonban itt alszik az ölemben, a tenyeremben, akárcsak most is, és naponta kétszer meglátogatja az anyukáját, kiskutyáink mohó tekintetével követve. Ó, de szeretnék ők alaposan megvizsgálni ezt a titokzatos sapkát!
Foltos és Kormos, a kiskutyáink szemében rejtélyes dolgok történnek mostanában. Pár napja, amikor reggelente kilépek az ajtón, hogy elinduljak megetetni a csirkéket és a nyulakat, egy titokzatos csomag van nálam. Egy sapka. De hát mi lehet egy sapkában olyan izgalmas, hogy a kiskutyáim le sem veszik róla a szemüket, s pláne az orrukat? Elmesélem...
Egy hideg, fagyos éjszakán Nyúlanyó világra hozott tíz kicsi nyúlfiacskát. Volt köztük, fekete, fehér, tarka... ahány kölyök, annyiféle mintázattal. A szélsőségesen hideg időjárásban biztonságban voltak a meleg odúban, a széna és szőrmepaplanban. Egymást melengették, anyukájuk pedig gondosan óvta őket. Ám egy nap nagyon meleg lett az idő, s estére eltűnt róluk a szőrmetakaró nagy része. Aznap éjjel pedig váratlanul visszatért a csontig hatoló fagy...
A reggeli etetéskor láttam, hogy baj van... A kisnyulak nem mozogtak a fészekben, hiába voltak sokan és hiába volt már bundájuk... Még csak egy hetesek voltak... Gyorsan megnéztem őket... és egy kisnyúl életben volt. Azonnal a ruhámba rejtettem, hogy felmelegítsem lehűlt testét. Hamarosan ficánkolni kezdett. Bevittem a házba. Kerestem neki egy puha sapkát, és beletettem, a kezemet is mellette hagytam, hogy melegítse. Ő pedig elhelyezkedett benne. Egész délelőtt így ültem a számítógép előtt, ölemben a sapkával, benne az egy hetes kis túlélővel a tenyeremben.
Persze mit is fogok kezdeni egy egy hetes kisnyúllal, aminek még a szeme sincs nyitva? Hirtelen eszembe jutottak módszerek, amiket mások ajánlottak a táplálásukra, de tudom, hogy az anyatejnél nincs jobb számára, s minden más hasmenést, az pedig a véget jelentette volna a számára. A természet törvénye szerint halálra volt ítélve. Az élet pedig sokszor igazolta, hogy a legjobb, ha nem avatkozunk bele ezekbe a törvényekbe. De nincs szívem a sorsára hagyni... Talán kevesen tudjuk, hogy az anyanyúl csak naponta egyszer szoptat. Erre alapozva gondoltam egy merészet...
Még aznap este sapkástul kivittem az anyukájához. Az odúját úgy forgattam, hogy ne tudjon kiugrani, s betettem a hasához a kis túlélőt. Ő pedig mohón szopizott, s tele pocakkal szedtem utána ki, hogy visszategyem a biztonságos sapkába. Azóta már négy teljes nap eltelt. Minden reggel és este a puha és meleg sapkával a kezemben indulok ellátni az állatokat. Foltos és Kormos le sem veszik a szemüket a rejtélyes csomagról. Egyszerűen izgatja az orrukat és a fantáziájukat ez az illatos batyu. Magasra is kell tartanom, mert felugrálnak rám, hogy jobban elérjék. De egyelőre még én vagyok az ügyesebb, és remélem ez így is marad.
A napokban egy másik Nyúlanyónak is kicsinyei fognak születni. És akkor a kis túlélőt dajkaságba adhatom majd neki, s féltestvérei között nőhet fel. Azt mondják, hogy nem fogja elfogadni a mostohaanya, de ez nem így van. Ha a kis sapkalakóm ha egy órát tölt az új testvéreivel, már teljesen átveszi a szagukat, akarom mondani babaillatukat, s az anyuka sajátjaként fogja felnevelni. Volt már erre nem is egy példa. Így most várunk az új, örökbefogadó családjára. Reméljük, hogy nem kell sokáig, hiszen minden nap számít. Addig azonban itt alszik az ölemben, a tenyeremben, akárcsak most is, és naponta kétszer meglátogatja az anyukáját, kiskutyáink mohó tekintetével követve. Ó, de szeretnék ők alaposan megvizsgálni ezt a titokzatos sapkát!
Itt van megint a kezemben, már nem bír meglenni az érintésem nélkül.
VálaszTörlésTeljesen el lett kényeztetve. Kérdezte Gábor mi lesz így belőle,
mondom neki, hogy öleb. :)
Még a szeme sincs kinyílva. Mégis, már nagyon kavircol. Kibújik a sapkából és kúszik a hangom felé. Főzéskor... képzelhetitek... betettem a ruhám egy zugába, akkor azonnal megnyugodott és tudtam főzni.
VálaszTörlésHogy lehet ennyire jó tájékozódási rendszere egy gyakorlatilag még vak kisnyúlnak, hogy a sapkából, ha kiveszem a kezem, akkor kimászik utánam, és meg sem áll addig, míg mellém nem bújik? :)
Végig olvastam az állat történeteidet,renkivül élethű,olvasásakor azonosulni lehet a helyzettel.Írásaidból lehet érezni,hogy igazi állat és természet barát vagy.
VálaszTörlésTudod azért élethű, mert egyike sem kitalált. :)
VálaszTörlés