-Postás Józsi bácsi, nem hozott nékem szerelmetes levelet?
-Ó, ma nem hoztam kedves Kisasszonyka, sajnálom.
-Már biztosan elfelejtett a kedvesem...
-Biztos, hogy nem Kisasszonyka, hiszen Ön oly csodás szépség, lehetetlen elfelejteni!
-Azt gondolja?
-Biztos vagyok benne, Kisasszonyka!
-Józsi bá', maga mindig olyan kedves velem...
-Ó, hiszen ön a legszebb álmom, Kincsem!
-Sajnálom, ezt az álmát be nem teljesíthetem...
-Aztán miért nem?
-Mert Nékem Ő a legszebb álmom...
-Őőőőőőőőőőőőőőőőőőőő????????????????
-Az a bitang...
-Hja, a bitangoknak mindig jó sora van...
-Hogy érti ezt Józsi bá'?
-Amit mondott is, Kisasszonyka, az elébb...
-Hogy ő a legszebb álmom?
-Bizonyám...
Ó, csak irulok-pirulok,
én verset írni nem tudok,
de egy hajnalok-hajnalán
végül tiéd lesz a lány.
Ígérete reményt keltő,
ellene hiába is küzd ő,
a sors mit néki írt elő,
majd beteljesíti az idő...
-Ó, mi ez a szomorúság a szemében Kisasszonykám?
-Ó, ne is kérdezze Doktorúr, elhagyott a kedvesem....
-Tán csak nem?
-Ó, de, ez a bitang!
-Ez bizony büntetést érdemel!
-Jaj, ne bántsa, kérem!
-Aztán miért ne?
-Mert szeretem...
-Jaj, maga kis butuska!
-Ne is mondja, Doktorúr... meg tudja gyógyítani a szívem?
-Ez kérem már teljesen reménytelen...
-Végérvényesen?
-Már késő Kisasszony, hiszen, ha csak egy szót is szól Önhöz, az a bitang kalandor, Ön máris a karjaiba vetné magát...
-Bevallom... ez így van....
-Látja, látja, én előre szóltam, s Ön nem figyelt rám, kedves Kisleány...
-Ó, Doktorúr, hiszen, amikor meghallom a hívását...
-Na, erről beszéltem...
-S már hallom is, csak nem visszatért, az én Andorom... Hallom, hogy hív a hangja...
-Jöjj kedvesem!
Hangod hív
Újra veled álmodok
ma hajnalban,
arcod látom,
szemtelen mosolyod felkavar,
s hallom hangod,
mely hozzád hív,
s mennék én ha tehetném.
Ám nem értem hogy szólítasz,
nem emlékszem...
Próbálok visszanyúlni
az álmok ködén át,
miközben örvényként
ragad magával az ébredés,
de kezem csak a levegőt markolja.
Nem emlékszem,
hogyan szólítottál...
Talán csak egy hang,
egy érzés volt,
de oly vágyakozó és gyengéd,
hogy hozzád visszamennék,
s tiéd lennék.
Hangod csábít engem,
minden szerelmed benne sóvárog,
s bár nem értem a szavad,
mégis érzem...
ki nem mondott gondolatod...
Azt mondtad, éreznem kell...
Érzem már... s hangod hív.
-Jaj, Kisvirágom!
-Jaj, maga bitang kalandorom, Andorom!
-Hát velem jön, lesz az asszonyom?
-Szó sem lehet róla, Andorom...
-S miért nem?
-Van nékem sok-sok kutya kötelességem...
-Elviszem magammal akkor is!
-Nem!
-Elviszem!
-Nem!
-De!
-Nem!
-De!
-Nem, és kész!
-Hát nem szeret engem, Nyuszikám?
-Dehogynem!
-Akkor minek húzza az idegeimet?
-Én, Andorom?
-Hát ki más?
-Sajnálom...
-Ne sajnáljon, inkább csókoljon...
-Óóóóóó, Andorom.....................
-Ó, szeretem, amikor ilyen odaadó Kedves Kisvirágom, Kisasszonyom...
-Ó, ha így hízeleg, Andorom, maga bitang kalandor...
-Igen?
-Hát én...
-Igen????
-Óóóóóóóóóó, maga ellenállhatatlan....
-Emlékszik, Kisvirágom még, hogy milyen volt mikor....
Emlékszel-e?
Emlékszel-e
az első csókra,
vagy a sokadikra,
mindenről megfeledkezve,
puhatolózva, s lerohanva,
önfeledten ölelve,
sose lenne vége...
Emlékszem a szád ízére,
a kezed érintésére,
az ölelésed meghittségére,
a tested forróságára,
s otthon vagyok.
A világ megváltozott.
Emlékszem,
s Te emlékszel-e?
Milyen volt a kő
a lábunk alatt,
milyen volt a szakadék,
melybe zuhannék...
a lépcsősor az égig,
hová nem viszel fel,
hát megyek magam,
s a torony...
Hol kezed magamhoz szorítom...
-Hát hogyne emlékeznék, Andorom... hiszen kész katasztrófa volt...
-Na ne mondja!
-De, mondom.
-Ilyen bátor, Kisvirágom?
-Dehogyis, én csupán vakmerő vagyok, maga kalandorom...
-Ezt bizony orvosolni kéne...
-S mivel?
-Ha feleségül kérném, bizonyára elképeszteném...
-Az biztos, inamba is szállna a bátorságom...
-Inába?
-Inam szakadtából futnék ki a világból...
-Ilyen rémisztő lennék, Kisvirágom?
-Még annál is rosszabb, maga kalandor...
-Mi jöhet még?
-Ránk szakad az ég!
-Akkorát nem hazudtam...
-Andorom!!!!
-Mi történt?
-Még kérdi?
-Hát, jól hallotta, Nyuszikám...
-Már megint nyuszikázik itt nekem...
-Hiszen úgy szeretem...
-Tényleg?
-Hát, ne kényszerítsen állandóan vallomásra Kisvirágom...
-Én? Dehogy!
-Dehogyisnem!
-Bocsásson meg kérem, nem szándékos...
-Semmi baj, Nyuszikám, ha nekem adja a nyuszikát...
-Ó, ezt a kis aranyost?
-Igen, ha kérhetem...
-Öné, Andorom, testem, lelkem, de a nyuszikámat nem adom!
-Ez szerfelett új élmény lesz számomra...
Egy új élmény
S amíg világ a világ,
járja együtt útját
a Kalandor
és a Kisasszony,
s ha nem fejezném be,
az én mesémnek
sem lenne vége.
De, hogy hosszúra
ne nyújtsam
végtelen soraim,
ím felteszem az i-re
a pontot,
s megházasítom
a kalandort,
s boldogan éltek,
míg tartott az örök élet...
-Vége-
-Ó, ma nem hoztam kedves Kisasszonyka, sajnálom.
-Már biztosan elfelejtett a kedvesem...
-Biztos, hogy nem Kisasszonyka, hiszen Ön oly csodás szépség, lehetetlen elfelejteni!
-Azt gondolja?
-Biztos vagyok benne, Kisasszonyka!
-Józsi bá', maga mindig olyan kedves velem...
-Ó, hiszen ön a legszebb álmom, Kincsem!
-Sajnálom, ezt az álmát be nem teljesíthetem...
-Aztán miért nem?
-Mert Nékem Ő a legszebb álmom...
-Őőőőőőőőőőőőőőőőőőőő????????????????
-Az a bitang...
-Hja, a bitangoknak mindig jó sora van...
-Hogy érti ezt Józsi bá'?
-Amit mondott is, Kisasszonyka, az elébb...
-Hogy ő a legszebb álmom?
-Bizonyám...
Ó, csak irulok-pirulok,
én verset írni nem tudok,
de egy hajnalok-hajnalán
végül tiéd lesz a lány.
Ígérete reményt keltő,
ellene hiába is küzd ő,
a sors mit néki írt elő,
majd beteljesíti az idő...
-Ó, mi ez a szomorúság a szemében Kisasszonykám?
-Ó, ne is kérdezze Doktorúr, elhagyott a kedvesem....
-Tán csak nem?
-Ó, de, ez a bitang!
-Ez bizony büntetést érdemel!
-Jaj, ne bántsa, kérem!
-Aztán miért ne?
-Mert szeretem...
-Jaj, maga kis butuska!
-Ne is mondja, Doktorúr... meg tudja gyógyítani a szívem?
-Ez kérem már teljesen reménytelen...
-Végérvényesen?
-Már késő Kisasszony, hiszen, ha csak egy szót is szól Önhöz, az a bitang kalandor, Ön máris a karjaiba vetné magát...
-Bevallom... ez így van....
-Látja, látja, én előre szóltam, s Ön nem figyelt rám, kedves Kisleány...
-Ó, Doktorúr, hiszen, amikor meghallom a hívását...
-Na, erről beszéltem...
-S már hallom is, csak nem visszatért, az én Andorom... Hallom, hogy hív a hangja...
-Jöjj kedvesem!
Hangod hív
Újra veled álmodok
ma hajnalban,
arcod látom,
szemtelen mosolyod felkavar,
s hallom hangod,
mely hozzád hív,
s mennék én ha tehetném.
Ám nem értem hogy szólítasz,
nem emlékszem...
Próbálok visszanyúlni
az álmok ködén át,
miközben örvényként
ragad magával az ébredés,
de kezem csak a levegőt markolja.
Nem emlékszem,
hogyan szólítottál...
Talán csak egy hang,
egy érzés volt,
de oly vágyakozó és gyengéd,
hogy hozzád visszamennék,
s tiéd lennék.
Hangod csábít engem,
minden szerelmed benne sóvárog,
s bár nem értem a szavad,
mégis érzem...
ki nem mondott gondolatod...
Azt mondtad, éreznem kell...
Érzem már... s hangod hív.
Újra veled álmodok
ma hajnalban,
arcod látom,
szemtelen mosolyod felkavar,
s hallom hangod,
mely hozzád hív,
s mennék én ha tehetném.
Ám nem értem hogy szólítasz,
nem emlékszem...
Próbálok visszanyúlni
az álmok ködén át,
miközben örvényként
ragad magával az ébredés,
de kezem csak a levegőt markolja.
Nem emlékszem,
hogyan szólítottál...
Talán csak egy hang,
egy érzés volt,
de oly vágyakozó és gyengéd,
hogy hozzád visszamennék,
s tiéd lennék.
Hangod csábít engem,
minden szerelmed benne sóvárog,
s bár nem értem a szavad,
mégis érzem...
ki nem mondott gondolatod...
Azt mondtad, éreznem kell...
Érzem már... s hangod hív.
-Jaj, Kisvirágom!
-Jaj, maga bitang kalandorom, Andorom!
-Hát velem jön, lesz az asszonyom?
-Szó sem lehet róla, Andorom...
-S miért nem?
-Van nékem sok-sok kutya kötelességem...
-Elviszem magammal akkor is!
-Nem!
-Elviszem!
-Nem!
-De!
-Nem!
-De!
-Nem, és kész!
-Hát nem szeret engem, Nyuszikám?
-Dehogynem!
-Akkor minek húzza az idegeimet?
-Én, Andorom?
-Hát ki más?
-Sajnálom...
-Ne sajnáljon, inkább csókoljon...
-Óóóóóó, Andorom.....................
-Ó, szeretem, amikor ilyen odaadó Kedves Kisvirágom, Kisasszonyom...
-Ó, ha így hízeleg, Andorom, maga bitang kalandor...
-Igen?
-Hát én...
-Igen????
-Óóóóóóóóóó, maga ellenállhatatlan....
-Emlékszik, Kisvirágom még, hogy milyen volt mikor....
Emlékszel-e?
Emlékszel-e
az első csókra,
vagy a sokadikra,
mindenről megfeledkezve,
puhatolózva, s lerohanva,
önfeledten ölelve,
sose lenne vége...
Emlékszem a szád ízére,
a kezed érintésére,
az ölelésed meghittségére,
a tested forróságára,
s otthon vagyok.
A világ megváltozott.
Emlékszem,
s Te emlékszel-e?
Milyen volt a kő
a lábunk alatt,
milyen volt a szakadék,
melybe zuhannék...
a lépcsősor az égig,
hová nem viszel fel,
hát megyek magam,
s a torony...
Hol kezed magamhoz szorítom...
Emlékszel-e
az első csókra,
vagy a sokadikra,
mindenről megfeledkezve,
puhatolózva, s lerohanva,
önfeledten ölelve,
sose lenne vége...
Emlékszem a szád ízére,
a kezed érintésére,
az ölelésed meghittségére,
a tested forróságára,
s otthon vagyok.
A világ megváltozott.
Emlékszem,
s Te emlékszel-e?
Milyen volt a kő
a lábunk alatt,
milyen volt a szakadék,
melybe zuhannék...
a lépcsősor az égig,
hová nem viszel fel,
hát megyek magam,
s a torony...
Hol kezed magamhoz szorítom...
-Hát hogyne emlékeznék, Andorom... hiszen kész katasztrófa volt...
-Na ne mondja!
-De, mondom.
-Ilyen bátor, Kisvirágom?
-Dehogyis, én csupán vakmerő vagyok, maga kalandorom...
-Ezt bizony orvosolni kéne...
-S mivel?
-Ha feleségül kérném, bizonyára elképeszteném...
-Az biztos, inamba is szállna a bátorságom...
-Inába?
-Inam szakadtából futnék ki a világból...
-Ilyen rémisztő lennék, Kisvirágom?
-Még annál is rosszabb, maga kalandor...
-Mi jöhet még?
-Ránk szakad az ég!
-Akkorát nem hazudtam...
-Andorom!!!!
-Mi történt?
-Még kérdi?
-Hát, jól hallotta, Nyuszikám...
-Már megint nyuszikázik itt nekem...
-Hiszen úgy szeretem...
-Tényleg?
-Hát, ne kényszerítsen állandóan vallomásra Kisvirágom...
-Én? Dehogy!
-Dehogyisnem!
-Bocsásson meg kérem, nem szándékos...
-Semmi baj, Nyuszikám, ha nekem adja a nyuszikát...
-Ó, ezt a kis aranyost?
-Igen, ha kérhetem...
-Öné, Andorom, testem, lelkem, de a nyuszikámat nem adom!
-Ez szerfelett új élmény lesz számomra...
Egy új élmény
S amíg világ a világ,
járja együtt útját
a Kalandor
és a Kisasszony,
s ha nem fejezném be,
az én mesémnek
sem lenne vége.
De, hogy hosszúra
ne nyújtsam
végtelen soraim,
ím felteszem az i-re
a pontot,
s megházasítom
a kalandort,
s boldogan éltek,
míg tartott az örök élet...
-Vége-
járja együtt útját
a Kalandor
és a Kisasszony,
s ha nem fejezném be,
az én mesémnek
sem lenne vége.
De, hogy hosszúra
ne nyújtsam
végtelen soraim,
ím felteszem az i-re
a pontot,
s megházasítom
a kalandort,
s boldogan éltek,
míg tartott az örök élet...
-Vége-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése