Pinokkió zaklatására írom ezt a rövid elmélkedést… Összekaptam csak így hirtelen, pont úgy, ahogyan nem szereti. Mert ilyen vagyok …
Kérdezted, hogy milyen vagyok... vagy valami ilyesmi…
Én olyan nő vagyok, aki minden rászoruló felett anyáskodom, és felnőtt férfiak felett is szoktam, mert rájuk fér egy kis anyai gyengédség - én úgy vélem - legalábbis némelyikre. Olyan lány, aki ha ránéz a kóbor kutyára az hazáig követi, mert tudja, hogy bízhat benne, és ő be is fogadja. Mert ilyen vagyok. Nagyon erős bennem a gondoskodó hajlam. Egyszerűen szeretek gondoskodni, és ez nem esik nehezemre általában. Inkább az esik nehezemre, hogy megálljam, hogy ne anyáskodjak, ha egyszer érzem a késztetést. Az a jó szívem, na…
De azért szeretem, ha néha én is sorra kerülök a gyengédségben, és hajnalig simogatja a szeretett férfi a hajam... Néha én is szeretnék gyenge lenni, olyan nő, akit szeretni és óvni vágyik a férfi, mert ezt az érzést hozza ki belőle, hogy férfi a talpán, és ő - vagyis én vagyok az a nő, akinek meg akarja adni mindazt, amit csak nőnek megadhat.
A természet lánya vagyok, aki szereti az erdő csendjét, a nap fényét és a lepkék tarka táncát a lombon átszitáló fényben. Aki tavasszal nem bír a paraszti vérével, és ha a talaj felmelegszik a vetésre, már készen állnak a magocskák a csomagokban és elsőként veteményez a többi földműves közül.
Azt hiszem, hogy egyelőre ennyi is elég lesz, mert Tamás meg mindig azt mondja, hogy ne adjam már ki magam mindenkinek. Így most kicsit mindenkinek megfelelek.
CsókA családnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése