Vivien a játszótéren beleivódott a gyerekcsapatba, majd egyszer csak rohant hozzám a csukott öklével.
- Mi van benne? - kérdem, de csak vigyorgás a válasz. - Csak nem egy béka? - sikoltok fel.
- De! - vágja rá majd elrohan.
Később visszasomfordál, hogy kéne egy palack.
- Mire?
- Hát csak… - elrohanás.
Visszasomfordálás, üdítős palack kiüresítése, elrohanás.
Később visszasomfordálás a palackkal… és Lelyvel, a pici varangyos békával…
- Ő Lely! Ugye milyen édes???
- Az.
- Vigyáznál rá? A többiek el akarják rabolni!
Szigorú nagynénit alakítok:
- Ha nem engeded el, el fog pusztulni.
Vigyorgás lekonyul. Unokahúgom elrohan. Lelyvel.
Sötétedés után, mikor már az összes gyerek hazamegy, mi még mindig a játszótéren vagyunk. Könnyelmű ígéretemet betartván addig maradunk, míg az utolsó gyerek el nem megy. Az adott szó kötelez.
Én vigyázok Lelyre, miközben már vaksin olvasom a sötétben a regényemet.
- Hazavisszük? - kérdezi Vivi.
- De hiszen itt van az otthona. A palackban elpusztulna. Szabadon kell engedni.
Lekonyuló mosoly a válasz.
- Na jó… Engedd ki!
Lelyt kiszabadítottam.
S boldogan él, míg a gólya meg nem eszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése