Egy nyáron át szedtem vadvirágokat neked. Rád gondoltam, mikor a mezőn kószáltam... Százéves Bibliába préselve rejtettem el, hogy ha eljön az idő megérintse lelked. Te, akit egyetlen szál ibolya is levesz a lábáról... Hevesebben dobbant-e a szíved, amikor megláttad? A napfény erejét, a mező illatát rejti a sok virág... Megtartották a nyár emlékét, miként a tiédet én... Lassan beköszönt az ősz... roskadozik a lugas. A szőlőszemek is őrzik a napsugarakat, zamatos nedvüket keresik mohó darazsak. S én leszek tavaszod az őszben, ha eljössz és maradsz... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése