2010. június 29., kedd

A múlt titkai 10. rész




Befejező rész...

10.

Hazafelé”

Lábam ismerősként üdvözli a szürke járólapokból kirakott járdát. A betonnégyzetek közt itt-ott kibújt a tarack és a porcsin. Mariska néni virágoskertje mellett elhaladva megcsodálom a piros tulipánjait, ahogy ragyogó, bársonyos színűkkel dölyfösen bámulnak a nap felé. Egyszer valaki szedett nekem egy egész nagy csokorral, azóta a kedvenc virágaim. Mamámék háza tőlünk az ötödik, a falu eleje felé. Himesháza egy völgyben bújik meg, és dombok veszik körül. Mindig ez tetszett benne a legjobban. Megszaporázom a lépteim, szinte berepülök a kiskapun.

- Hová ez a nagy sietség? – tudakolja papa, amikor meglát.

- Tudod, Papa… egy kicsit összezavarodtak bennem a dolgok.

- Hogyhogy?

- Amikor először olvastam a falunk honlapját, akkor még szerepelt rajta a malenkíj robot. De azóta valahogy megváltozott, és már nincs ott az a rész. Viszont a Magyar Katolikus Lexikonban is olvastam, hogy 1944/45-ben elhurcoltak 84 férfit, 21 nőt.

- Ez így is volt, ahogy már beszéltünk róla.

- Igen, és köztük volt ómama és Gertrúd is – helyeslek. – Viszont az is olvastam, hogy a második világháború után, 1945-ben 676 német nemzetiségű embert köteleztek kitelepülésre, ám utolsó pillanatban a többségük visszajöhetett. Ugyanakkor a honlapon az olvasható, hogy szervezett kitelepítésre Himesházán nem került sor, mégis többen elhagyták a falut és Németországba menekültek. Nekem ez az egész egy kicsit zavaros.

- Olyan dolgokat szeretnél tudni, amikről évtizedeken át nem volt szabad beszélni. Akik mégis megtették, azokat sokszor újra elvitték valahová. Nem biztos, hogy jó bolygatni a múltat.

- Mindegy, végül is már lehet, hogy nem változtat meg semmit.

- Lehet – sóhajt fel, és észreveszem a megkönnyebbülését, hogy nem firtatom tovább a dolgokat.

- Papa, ómama hogy jött haza? Vonattal?

- Igen. Az egyik magyar transzporttal érkezett. Kapott egy barna ruhát, mert a népviseletből már semmi sem maradt. Az orosz katonák egészen Magyarországig kísérték őket. Nagyon soványan jött haza, és alig volt haja, mert előtte kopaszra nyírták. Még emlékszem rá, tizennégy éves voltam akkoriban, öreganyád meg tíz.

- Szóval vonattal jött haza… – mondom.

- Igen, azzal.

Egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy újra magam előtt lássam a dédanyám kedves szemeit…

***

A katonainduló vidáman szólt. A dédanyám kilép a felsorakoztatottak közül, akiket visznek az állomásra, amikor észrevesz. Átölelem, megpuszilom és bátorítom.

- Csak menj, hátra se nézz! – suttogom a fülébe, miközben utoljára ölelem át a vagonok előtt.

- Kisvirágom, neked kellett volna hazaindulnod, még olyan fiatal vagy!

- Ne törődj velem, én hazajutok. Téged viszont már nagyon vár Liszike és Jóska – biztatom.

- Tényleg, hogy megnőhettek már az elmúlt három évben – párásodik be a szeme. – Már alig emlékszem az arcukra.

- Isten veled! Ne sírjál! Minden rendben lesz velem – mondom még utoljára.

- Találkozunk még? – kérdezi.

- Egészen biztosan találkozunk – mosolygok rá jólesően.

Egy orosz őr ránk rivallt, hogy azonnal fejezzük be a búcsúzkodást, vagy maradunk mindketten. Egy csepp könnyet sem hullattam, nehogy visszatartsák ómamát. Csak néztem őt, ahogy bizonytalan lépéseivel megy a vonat felé, mint a madár, akit kiengednek a kalitkájából, és hirtelen nem is biztos benne, hogy tud-e még repülni. A mozdony hosszan, fülsiketítően fütyült, amikor elindult az állomásról.

- Még találkozunk! – suttogom magam elé, miközben karommal utoljára intek búcsút a vonatnak. – Ég veled!

***

A fogságban eltöltött évek az internáltak lelkében és testében maradandó nyomot hagytak. Olyanokat, amelyeket lehetetlen elfelejteni, de mégsem beszélhettek róla. A sebek begyógyulhatnak, de a hegek megmaradnak. Történelemórákon sosem tanultam ezekről a valóságokról, de az időseknek kitörölhetetlen emlékek maradnak. Tananyag vagy élő emlék? A múlt titkai… Közel hatvan év telt el azóta, hogy az utolsó fogoly is hazajött. A nélkülözés és a szenvedés elmúlt. Akik fiatalok voltak és erősek, azok túlélték. Ám rengetegen meghaltak vagy visszafordíthatatlan károsodást szenvedtek. Csak az összetartás és a naponkénti túlélésre való összpontosítás segített életben maradni.

Mi az örökségem? Nem az anyáról lányára hagyott nyaklánc, ami új fénnyel csillog a nyakamban. Nem a föld és nem a ház, amelyben anyám született valaha. Nem anyagi javak, de még csak nem is a nyelv, se az örökül kapott hagyományok.

Az erő az örökségem. Az a megtörhetetlen hit, ami segített dédanyának a túlélésben. Ami napról-napra megújult a kilátástalanság és a reménytelenség ellenére, és megtanította embernek maradni embertelen körülmények között. Ezért tudunk mindig előre nézni, amikor baj ér, hogy leküzdjünk minden akadályt, ami vár még ránk az eljövendő életben. Ez az, amitől mindig bizakodva nézek a jövőbe, bármit is hozzon az.

Ez az erő az örökségem.

~Vége~

5 megjegyzés:

  1. Azt kívánom, hogy ez az erő soha ne hagyjon el, a legnagyobb bajban is emlékezz vissza az itt leírtakra.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Iván, hogy velem tartottál mindvégig! :)
    Emlékezni fogok, mert bennem van. :)

    VálaszTörlés
  3. "Az erő veled van!" (Obi van Kenobi mondja Luke Skywalker-nek a csillagok háborújában)
    "Energia, erő, anyag!" (Fogarasi Árpád)

    VálaszTörlés
  4. Valóban! :)


    Köszönöm, hogy jelezted, hogy itt jártál! :)

    VálaszTörlés
  5. #13 Nagy Márta, 2010. június 30., szerda, 21:34

    #9-10- Köszönöm nektek, Jana és Ica, hogy végig kitartottatok mellettem!
    Töröl
    #12 Nagy Márta, 2010. június 30., szerda, 21:31

    #8- Köszönöm szépen Ági!
    Azt pedig különösen, "amikor a helyére került" az évszámok sodrában!
    Töröl
    #11 Nagy Márta, 2010. június 30., szerda, 21:28

    #7- Avi Ben Giora...
    Hogy mi az igazság... nehéz erről úgy beszélni, hogy az ember ne keveredjen politikai vitába. Nem is ez volt a célom. Sokkal inkább az emberi oldaláról próbáltam megközelíteni, átérezni, hogy milyen lehetett a dédanyámnak és sorstársainak akkoriban. Mert a politika közben elveszik az ember... az egyéni sorsok. Láttatni szeretném a tömegekben az embert.
    Töröl
    #10 Fitó ica, 2010. június 30., szerda, 18:40

    Nagyon szép lett. Igazán jó, hogy belefogtál és megírtad ezt a sorozatot.
    Töröl
    #9 Ruder Jana, 2010. június 30., szerda, 18:26

    Gyönyörűen írtad meg. Szívből gratulálok! Aranka megfogalmazta már helyettem is....
    Töröl
    #8 Kovács Ágnes, 2010. június 30., szerda, 17:34

    Gratulálok szeretettel! Csodás lett a befejezés, süt belőle a hit.
    Töröl

    #7 Avi Ben Giora., 2010. június 30., szerda, 17:01

    #6 Nagy Márta, 2010. június 30., szerda, 15:46

    #3- Köszönöm szépen Ilon!
    Töröl
    #5 Nagy Márta, 2010. június 30., szerda, 15:44

    #2- Avi Ben Giora...
    Köszönöm, hogy nyomon követted az írásomat és a kritikát!

    Tudod... amikor először tanultam történelemórát Hitlerről és arról, amit művelt... én utáltam, hogy sváb vagyok. Azt, hogy bármi közöm van hozzá. De ma már tudom, hogy nem az számít, hogy milyen vér folyik az ereinkben, hanem az, hogy kik vagyunk, mi magunk.
    Töröl
    #4 Nagy Márta, 2010. június 30., szerda, 15:41

    #1- Arankám... Nagyon köszönöm kedves szavaid és azt leginkább, hogy végig biztattál! :)
    Nagyra értékelem a munkádat, a fáradozást!
    Töröl
    #3 Kovács Ilon, 2010. június 30., szerda, 14:14

    Akik komolyan veszik az életet annak a multuk is az örökségük. Megértem a hitvallásodat ezen a téren.
    Minél több múltat ismerünk meg, annál több embert. Remélem egyszer még megérjük, hogy minden a helyére kerül.
    Ápold örökségedet. Szép munka volt.Gratulálok.
    Töröl
    #2 Avi Ben Giora., 2010. június 30., szerda, 12:57

    Kedves Márta!
    Azért csak most irok "kritikát! mert először elszerettem volna olvasni az egészet. Én tudtam ezekről a dolgokról dacára annak, hogy az égegyadta világon semmi közöm ehhez. Viszont az ugynevezett "másik oldalhoz" igen. Teljes mértékben megtudom érteni az egész irásodat és áttudom érezni. Az a nagy baj. hogy manapság az emberek egykalap alá vesznek mindenkit illetve régen is igy volt. Mert miért büntették azt aki zsidónak szőületett? És miért kellett ugyan azt a svábokkal végigcsinálni mint egyfajta jogos bosszuhadjáratot? A hülye általánosítás. Mert német némegtül beszél ugyan olyan mint a nacik voltak stb. Ez az egész egy nagy hazugság. Ezt én mondom neked mint izraeli. Sok olyan sváb volt aki nem akarta se a nácikat se semmit sőt segitettt bujtatni az üldözötteket még is ugyan ugy leverték rajtuk amit másokon kellett volna. Én megértem a tragédiáját a sváboknak hiszen ők is ugyan ugy meglettek hurcolva mint sokan mások. De miért nem lehet tiszta vizet önteni a pohárba végre? Itt lenne az ideje mert nagyon sokan visszaélnek a multnak. Shzép munka volt gratulálok
    Töröl
    #1 Pápay Aranka, 2010. június 30., szerda, 12:33

    Szép munka Virágom. Találtam egy kiemelkedő mondatot: "ahogy bizonytalan lépéseivel megy a vonat felé, mint a madár, akit kiengednek a kalitkájából, és hirtelen nem is biztos benne, hogy tud-e még repülni."
    ... és amiért érdemes volt megírnod:
    "Az erő az örökségem."
    Gratulálok.
    Töröl

    VálaszTörlés