REBEKA

Rebeka szorongó szívvel ült a számítógép előtt. Az utolsó e-mail címénél is sikerült titokban jelszót cserélnie, csak az volt hátra, hogy iwiw-ről törölje magát. Megkönnyebbülten gondolt rá, hogy nem volt igazán olyan pont az életében, amit ne törölhetett volna egy gombnyomással. Igyekezett minden nyomát eltüntetni. Már egy héttel ezelőtt összecsomagolt egy utazótáskányi holmit, amit feltűnés nélkül ki tudott csempészni a házból. Keserűen idézte fel magában, hogy milyen egyszerű volt elhitetnie, hogy a macskája elpusztult. Pedig csak egy éjjel-nappali menhelyre adta be, megőrzésre. Most először örült, hogy csak ő szerette az állatot.
Sietnie kellett, az élettársa, Attila ugyan dolgozni ment, de bármelyik pillanatban hazaugorhatott. Még egy utolsó Entert ütött, és kikapcsolta a gépet. Gyorsan magára kapta a kabátját, majd a kijárat felé indult. Kifelé menet kopott farmerja zsebébe csúsztatta a kezét, hogy meggyőződjön róla, valóban nála van a csomagmegőrző kulcsa. Amikor megtapintotta az apró fémet, egy kicsit megnyugodott. Felhúzta fekete, magas sarkú bokacsizmáján a cipzárt, és kilépett az éjszakába. A taxi a ház előtt várta.

-A buszpályaudvarra! -utasította a sofőrt.
A férfi a visszapillantó tükörben alaposan szemügyre vette a lányt. Rövidre vágott, sötétbarna haja és sötétbarna szeme miatt őzikeszerűnek tűnt, pláne azzal a riadt tekintetével. Régi taxisként túl sok mindent látott már. Rebeka megérezte a férfi fürkésző tekintetét és széles napszemüvege mögé bujt a kíváncsi tekintet elől.

Rebeka lehunyta a szemét, s ijesztő képekkel idéződött fel benne az elmúlt időszak. Még ma is visszhangzottak a szavak a fejében.
-Miből gondolod, hogy bármi közöd van ehhez a gyerekhez? -kérdezte.
-Ki tudja mit csináltál, amíg én üzleti úton voltam!? Én megbízom benned... -mondta vészjósló hangon az élettársa...

-Megérkeztünk kisasszony! -szólalt meg a taxis, s Rebeka felriadt a merengésből.
Kifizette a fuvart és a csomagmegőrzőhöz indult, hogy kivegye a táskát. Mielőtt kinyitotta az ajtaját körülnézett, hogy ki látja, de nem látott ismerőst. Az első zsebből kiszedte a macskája kiváltásához szükséges papírokat, majd elindult gyalog az egy megállóval arrébb lévő kisállatmegőrzőbe. Az éjszakai műszakját éppen csak elkezdő dolgozó, táskás szemekkel nézett fel a ponyvaregényéből, melyet éppen olvasott. Elkérte a papírokat, majd egy előkészített hordozóba tette a tiltakozó macskát. Rebeka átvette, és szapora léptekkel indult kifelé. A vasútállomás nem volt olyan messze, így gyalog ment tovább. Az előre megvett jegyét még egyszer ellenőrizte a tárcájában, majd felszállt a vasúti kocsiba. Kiválasztott egy üres kabint, és bement. Letette a táskáját és Gézut, a kandúrt az ülésre. Ekkor megnyílt az egek csatornája és vad záporral árasztotta el a várost. A lány nézte, ahogy a szél az ablakhoz veri az esőt, és az lassan de biztosan beszivárog az ablak résein. Leült a macskahordó mellé, és benézett az egykedvűen szemlélődő kandúrra.
-Gézu, most nagy útra indulunk mi ketten.
A macska a füle botját sem mozdította. Rebeka hátradőlt a zöld ülésen, felhúzta a lábát, és lassan álomba merült.
-Remélem nem találnak meg minket... -mormogta félálomban.

A vonat csikorogva lassított, amikor beérkezett az állomásra. Rebeka a fémes hangra riadt fel nyomasztó álmából. Kinézett az ablakon, de a vasútállomás szürkés épülete nem derítette jókedvre. Már világos volt, mégis csak pár ember lézengett az állomáson. A lány belebújt a kabátjába, felvette a táskáját és a macskahordozót.
-Gézu, mostantól ez lesz az új otthonunk. Isten hozott Pécsett! Új élet kezdődik... -mondta inkább magának, mint a kandúrnak, majd leszállt a kék vasúti kocsiból. -Menjünk, keressük meg azt az albérletet.

Rebeka ismerte a várost, a vasútállomásról indult a harmincegyes helyi járat, mely kivitte egészen a Komlói út végére, ahol a sok kis utca közül, a Hősök terénél leszállva már könnyen megtalálta a Tűzoltó utcát. A családi házas utca barátságos és biztonságos menedéknek tűnt. A lány megállt a tizenhatos házszámúnál és becsengetett. A kiskapu felett lilaakác kúszott, mely befutotta a ház oromzatát, majd a szőlőlugassal egységben osztoztak a fal déli oldalát fürdető délelőtti napfényben. Lassan egy idős néni jött ki, alacsony, talán százötven centi lehetett, vagy még annyi se. Ősz haja kedvesen keretezte ráncos arcát, amit mosolygós, világosbarna szeme uralt. Az évek szemlátomást nem múltak el nyomtalanul felette, mégis víg kedélyű asszony benyomását keltett Rebekában.
-Jöjjön Kedvesem! -mondta az idős hölgy, s kinyitotta előtte a kaput. -Székelyné, Magdi néni vagyok, örülök, hogy megérkezett, biztos nem volt könnyű idetalálni.
A lány kíváncsian nézett körül az ápolt kertben, s orrát megcsapta a rózsák semmi mással össze nem keverhető illata.
-Szinte egy egész rózsakertje van, Magdi néni! -mondta lelkendezve.
-Igen, szegény, megboldogult férjem nagyon szerette őket.
-Sajnálom...
-Semmi baj, az élet nem áll meg -mondta sokat sejtetően, miközben elnézte a lány vastagodó derekát. Bár Rebeka nem volt sokkal magasabb nála, s lágy, nőies vonalai előnyösen elrejtették titkát, az asszonynak egyértelmű volt, hogy gyermeket vár.
-Igen -mosolyodott el a lány.
-És a férje mikor költözik?
-Nincs férjem...
-Ó! -csodálkozott Magdi néni. -Hát, akkor megmutatom a kis házat.
A nagy, családi házzal szemben helyezkedett el a kis ház, a rózsakert választotta el őket egymástól. Egyszerű szoba-konyha volt, apró fürdőszobával. A falak kívül, s belül fehérre meszelve várták az új lakót. Berendezése régi parasztbútor, sötétbarna, kétajtós szekrénnyel, magas ággyal, valamint egy kerek asztallal, melyhez két szék járt. A konyha is egyszerű volt, tűzhellyel, régi, Lehel hűtővel, konyhaszekrénnyel és egy stramm asztallal, ami alatt két hokedli várta az étkezőket. Rebeka benézett a fürdőbe és örömmel nyugtázta magában, hogy fürdőkád van, nem pedig zuhanyzó. Tetszett neki, hogy minden egyszerű és tiszta, akárcsak a képeken, amit Magdi néni unokája küldött át neki e-mailen, amikor tárgyalt vele az albérletről.
-Az unokája is itt lakik? -kérdezte.
-Nem, csak kéthetente jön, sokat dolgozik.
-Értem.
-Talán ki is pakolhat, látom nincs sok holmija. A macskát pedig nyugodtan kiengedheti, a szomszéd cicái is ide járnak.
Rebeka lehajolt és kiengedte a macskát.
-Látod Gézu? Itt szabad lehetsz.
-Gézu? -csodálkozott Magdi néni. -Érdekes neve van a kandúrbandinak.
-Igen, -mosolygott rá a lány -egy barátomról neveztem el.
-És mikorra várja a babát?
Rebeka meghökkent a kérdés nyílt őszinteségétől.
-Ennyire nyilvánvaló?
-Persze kislány, öreg vagyok én már -kacsintott rá cinkosan.
A lány elmosolyodott a sajátos humoron, s úgy érezte, hogy nem akar tovább hazugságban élni, és talán még szövetségesre is találhat a nyílt asszonyban.
-Öt hónap múlva.
-És mi van az apával?

-Az apa? -kérdezett vissza Rebeka.
-Igen, azt kérdeztem -mosolygott rá Magdi néni.
-Az az ember nem szeret engem. Egy vagyok a számtalan nője közül.
-Biztos vagy ebben? Könnyen lehet, hogy beléd szeretett a tudtán kívül.
-Ez kedves gondolat, de ő sosem akart megnősülni.
-Az emberek megváltozhatnak, de nem akarok én beleszólni...
-Ő nem változik -szomorodott el a lány.
-Ezek szerint mégis érdekel.
-Nem! -tiltakozott Rebeka, talán túl hevesen is, és az idős nő átlátott a szitán.
-Jól van, nem akarlak én kifaggatni. Pakolj csak ki, és ma délben gyere nyugodtan át ebédelni, amíg nem költöztél be rendesen. Lehet, hogy szükséged lesz még pár dologra, azt is megbeszélhetjük. Az unokám mondta, hogy rendes lány vagy. Mióta dolgoztatok együtt?
-Csak két éve, de nagyon összebarátkoztunk.
-Neki is kéne már egy rendes lány -nézett rá hamiskásan -benne van a korban.

Amikor a néni magára hagyta, Rebeka kipakolta kevés holmiját a szobában, s leült az ágy szélére kicsit megpihenni. Magdi néni kérdései újra felelevenítették benne az utolsó veszekedésüket Andorral...

-Összeházasodunk -jelentette ki a férfi.
-Nem -rázta a fejét ő. -Amikor megtudtam én is erre gondoltam, de te mindig is szoknyavadász voltál, nem tudsz megmaradni mellettem. Én nem akarok osztozni.
-Ennyire kevésre tarod magad, Rebeka? Te bőven elég vagy nekem.
-Még sok is, igaz?
-Ne forgasd ki a szavaimat, kérlek! Te is megcsaltad velem az élettársadat...
-Mert megszerettelek, de ez volt életem legnagyobb ostobasága.Részemről a témát lezártam. Nincs miről beszélnünk.
-Az én gyerekemről beszélünk -kérlelte a férfi.
-Aki az enyém is! -vágott vissza. -Te mondtad, hogy felesleges lekötni magad egyetlen nő mellett...
-De csak mert nem találtam olyan nőt, akit huzamosabb ideig el tudtam volna viselni.
-Én nem akarom, hogy csak a gyerek miatt akarj engem!

Még mindig keserűen égtek benne a szavak, de nem akarta, hogy Andor még több fájdalmat okozzon neki. Nem volt más választása, mint mindenki elől megszökni. És még mindig nem tudta, hogy mit akar. Valójában nem akarta elválasztani a gyermekét az édesapjától, de azt sem akarta, hogy a férfi minduntalan összetörje a szívét. Időre volt szüksége, hogy átgondolja a dolgot.

A város éjszakai fényekben fürdött, mikor Rebeka leszállt a buszról. Esténként nem tartott tőle, hogy ismerőssel találkozik, és itt az élettársa úgysem kerestetné. Gyanította, hogy már mindenkit felhívott, hogy a nyomára akadjon, de ilyen merészséget nem feltételezne róla, hogy ennyire közel költözik a családjához. Semmi az az ötven kilométer, ami elválasztotta tőlük. Szegény szüleit sajnálta csak, hogy aggódnak érte, de a bátyja, Dávid volt az egyetlen, akiben megbízott, és aki tudott róla mindent. Meg is kapta tőle a magáét, de hajlandó volt segíteni neki, hogy senki ne bukkanjon rá. Rebeka nem tartott a lebukástól, így váratlanul érte, amikor megpillantotta az ismerős alakot a Király utca másik oldalán. A baba megmozdult a hasában, ő pedig riadtan fordult el, de már késő volt.

-Rebeka! -szaladt oda hozzá egy fiatal, szőke nő.
-Lili... -mondta a lány kényszeredett mosollyal.
-Hát te mit keresel itt? Hazaköltöztél?
-Nem, Lili... csak... átutazóban vagyok.
-Persze, te és az átutazás, -nézett rá furcsán a nő -mindig is otthonülő voltál.
-Ühüm...
-Gyere üljünk be valahová, és beszélgessünk. A tanfolyam óta nem találkoztunk.
-Ne, inkább csak sétáljunk, rég jártam erre -tiltakozott Rebeka, mert nem bírta a kávészagot elviselni, s még sokszor émelygett, annak ellenére, hogy már nem kellett volna.
-Nem bánom... De, mesélj, mi van veled, olyan furcsa vagy.
-Hát, semmi különös nincs velem...
-Rebeka! -nézett rá rosszallóan Lili. -Te komplett idiótának nézel?
-Mire gondolsz?
-Évekig a barátnőd voltam, és tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem látom rajtad a változást...
-Nem vagyok önmagam mostanában -mondta halkan Rebeka.
-Csak nem férfi van a dologban? -kíváncsiskodott Lili.
-De.
-Nem is vagy szófukar... -jegyezte meg Lili.
Rebeka erre elnevette magát. Jó volt találkozni a régi barátnőjével, még akkor is, ha először senkivel sem akart összefutni. A nő vidámsága magával ragadta, s érezte, hogy kezd kijönni a borús hangulatából.
-Kicsit meggyötörtek, de nemsokára helyrejövök. Nem kell aggódnod.
-Látom, máris jobb színed van. De... Rebeka, mi ez a hízás? Csak nem....
-Lili, miért kell neked észrevenni mindent?!
-Ugyan, elfelejtetted, hogy anyum szülésznő?
-De, légyszíves ne híreszteld, még nem tudják otthon sem.
-És az apa?
-Ő tudja, de elég sajátos felfogása van...
-No, hadd halljam!
-Hát szerinte, az olyan nő a legjobb, akit elő lehet venni, ha kell, addig meg elvan magában! Ugye, milyen disznó? Aztán meg azzal védekezik, hogy ez csak önirónia volt ám!
-És mit szólt ahhoz, hogy babátok lesz?
-Akarja...
-Rebeka, mennyire ismered te ezt a férfit?
-Valójában semennyire se... De olyan zárkózott. És csak egy kalandnak indult az egész... -halkult el a lány hangja.
-De nálad megváltozott valami.
-Igen.
-Rebeka, és mi van, ha nála is? Mi van, ha beléd szeretett?
A lány sóhajtott, majd megsimogatta gömbölyödő hasát. Egy pillanat alatt eszébe jutott minden... ahogy teljesen másként bánt vele, amikor megtudta a terhességét, ahogy kedves és gyengéd lett. Mindketten össze voltak zavarodva. A férfi csak hebegett és habogott. Mindez sok mindent elárulhatott volna, ha jobban odafigyel.
-Nem tartom kizártnak... Csak tudod volt egy élettársam is...
-Igen? -nézett rá elkerekedett szemekkel Lili.
-Előle menekülök, ezért nem akartalak észrevenni.
-Anyám, te aztán jól beválogattál... És mindkettő jó volt?
-Kezdetben igen, de aztán az élettársam, Attila, folyton visszautasított. Végül semmit sem éreztem iránta. Amikor megcsókolt, semmit sem éreztem. Egyszerűen semmit. És akkor jött ő...
-Na, és ő?
Rebeka felsóhajtott és álmodozó szemekkel nézett barátnőjére.
-Andor maga a tűz, még senki sem volt rám ilyen hatással.
Lili színpadiasan sóhajtozott...
-Rebeka, te szerelmes vagy, és én a helyedben megfognám azt a pasit, amíg ő is akar téged. Ráadásul gyerekestül, szóval... mire vársz?

Másnap reggel Rebeka jólesően nyújtózkodott ki a széles parasztágyban, az öklével elérte a barna fejtámlát, de még így is kicsinek és törékenynek tűnt a nagy bútorban. Csukott szemmel mosolygott, amikor a Lilivel folytatott beszélgetésre gondolt. Tényleg, mire is vár? Nincs mire várjon, de előbb mindenképpen meg akart győződni róla, hogy mi Andor szándéka. Vajon mit gondolhat most a férfi, hogy csak úgy, szó nélkül faképnél hagyta?

A merengésből a mobilja csengése térítette magához. Dávid, a bátyja hívta.
-Szia Dávid!
-Szia Rebeka, beszélnünk kell -mondta izgatottan.
-Mi a baj? -kérdezte aggódva a lány.
-Itt van egy bizonyos Andor nálunk, és azt állítja, hogy a vőlegényed...
-Mi van? -tért azonnal magához.
-Jól hallottad. Azt mondja, hogy a vőlegényed, és éppen apával tárgyalnak.
-Ez nem lehet igaz!
-De, és a terhességedet is elárulta... és tudod milyen apa... lassan rátérnek az esküvőre.
-Ez nem normális.
-Mi ezt az egész, Rebeka?
-Fogalmam sincs.
-Szereted ezt a férfit?
-Dávid, komolyan... ilyet kérdezni. Nem mondta, hogy mit akar?
-De, azt mondta megvár téged. És közben úgy nézett rám, mintha tudná, hogy én rejtegetlek valahol.
-Persze, mert tudja, hogy benned bízom, és mindent tudunk egymásról.
-Most akkor mi lesz? -kérdezte tanácstalanul Dávid.
-Hazajövök.
Rebeka letette a telefont és gondterhelten nézett maga elé. Már rájött, hogy hiba volt annyit mesélnie Andornak a családjáról, hisz könnyen a nyomára bukkant. De sosem gondolta volna, hogy megkeresi a férfi. Ráadásul a vőlegényeként mutatkozott be.
-Megáll az eszem! -kiáltott fel, majd megsimogatta a méhében ficánkoló babáját. -Apa keres téged. Jobb, ha megyünk. Talán mégsem olyan elvetemült, mint gondoltam.
Lerúgta magáról a takarót, azután meztelen lábát beledugta lila, bolyhos papucsába, és felkelt, hogy felöltözzön, majd hazamenjen.
-Gézu, te most itt kell maradj, de Magdi néni vigyázni fog rád -mondta a bágyadt tekintetű kandúrnak -én meg majd jövök.

A tanya délutáni napfényben fürdött, mikor Rebeka megérkezett. A libák hangos gágogással jelezték, hogy valaki jött.
-Ostoba jószágok! -szólt rájuk a lány. -Most hogy megyek be észrevétlenül?
Ám a következő pillanatban kinyílt a bejárati ajtó és ott állt Áron, Rebeka édesapja és Andor. Ahogy a lány ránézett a fiatal férfira, csiklandós érzés keletkezett a gyomrában.
-Kislányom -kiáltott örömmel az apja - Andor már mondta, hogy jössz.
-Valóban? -kérdezte a lány egy grimasz kíséretében.
-Igen, és mindent tudok már!
-Hát ez nagyszerű -jegyezte meg Rebeka, de a hangjának élét csak Andor vette észre.
-Gyere gyorsan, Anyád már nagyon szeretne látni.
-Mindjárt apa, csak előbb váltanék pár szót a "vőlegényemmel".
-Hát persze, de aztán siessetek be! -lelkendezett Áron.

Andor karon fogta Rebekát, és elkezdte húzni a kert irányába, hogy ha veszekedni akarna, akkor mások ne hallják. Az érintése nyomán apró szikrák gyúltak a lányban, amit hiába próbált figyelmen kívül hagyni.
-Andor, mégis mire jó ez az egész?
-Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerítettelek, de máshogy nem jelentkeztél volna. Én pedig meg akartak találni.
-Kihasználtad a családomat! -vonta össze mérgesen a szemöldökét a lány.
-Te meg megszöktél, egyikünk sem korrekt. Egy-egy.
-Nem előled szöktem... hanem ez az egész helyzet elől. Attila elől.
-Nem bízol bennem, hogy megvédtelek volna tőle? Azért értesíthettél volna.
-Én akartalak... -védekezett Rebeka.
-Mégis mikor? Amikor már tíz éves lesz a gyerekünk?
-Nem! És ha meghallgatnál végre, akkor megspórolnál egy veszekedést.
-Hallgatlak -felelte már higgadtabban a férfi.
-Én tényleg akartam szólni, amint tisztába jövök azzal, hogy mit akarok. És tegnap rájöttem.
-Éspedig? -nézett rá várakozás teljesen Andor.

-Nézd, Andor... én tudom, hogy szeretnéd a kicsit...
A férfi bátorítóan nézett rá, hogy folytassa.
-Én nem akarom megfosztani a gyermekünket az apjától, tőled.
Ő átölelte és az egyik kezét a hasára tette.
-Tudod, Rebeka, hogy most először mondtad azt, hogy kettőnk gyermeke?
-Tényleg? -kérdezte, és elpirult az érintés intimitásától.
-Igen.
-Nem is vettem eddig észre...
-Figyelj, Rebeka... fontosak vagytok nekem. Mindketten. Nem fogom hagyni, hogy az az erőszakos élettársad rátegye a kezét azokra, akik a legfontosabbak nekem...
-De... vágott közbe.
-Igen?
-Én nem akarok a második lenni az életedben.
-Egyszer már mondtam neked, hogy bízz magadban jobban. Rá sem néztem más nőre, amióta veled voltam.
A lány megkönnyebbülten sóhajtott.
-Na jó, akkor most áruld el, hogy mi ez az egész őrület, hogy a vőlegényem vagy?
Andor ekkor egy kis, rózsaszín bársonydobozt húzott elő farmerjának zsebéből. A lány szíve riadt zakatolásba kezdett.
-Andor... ezt, ugye nem gondoltad komolyan?
-De, a legteljesebb mértékben. Ilyennel sose viccelnék... Szóval...
-Halálra rémítesz...
-Tudom, -vigyorogta el magát a férfi - pontosan ezt akartam elérni. -mondta, majd kivette a finom metszésű gyűrűt a dobozból, és könnyedén a kedvese ujjára húzta.
Rebeka úgy érezte, hogy forog vele az egész világ. Andor mindig is értett hozzá, hogy hogyan forgassa fel fenekestül az életét, és ezt most is sikerült elérnie.
-Tudod, hogy nagyon beképzelt vagy ugye? Mi van, ha nemet mondok? -kérdezte tettetett felháborodással.
-Reméltem, hogy nem... -mosolygott azzal a csintalan, kisfiús tekintettel, aminek soha nem tudott ellenállni a lány.
Andor egyik kezét Rebeka dereka köré fonta, a másikkal pedig tarkójánál a hajába túrt, s közelebb húzta magához. Tekintete perzselt. Rebeka nem tudott másra gondolni, csak arra az éjszakára, amikor először elcsábította őt. Hozzá húzódott, és hagyta, hogy szorosabban ölelje. Andor ajka a nyakára siklott, és ettől olyan bizsergés áradt szét a testében, amitől meggyengült a lába. Szája mohón az ajkára tapadt, ujjai a férfi hajába szántottak.
-Olyan szép vagy, Rebeka.
És a lány hitt neki. Érezte a férfi rajongását. Nőnek érezte magát mindenestül.

Áron és Izabella, a lány szülei a konyhaablakból nézték a fiatalokat. A mahagóni ablakkeretet bordó sötétítőfüggöny díszítette, s az áttetsző csipkefüggöny nem takarta el őket a kíváncsi tekintetük elől.
-Hát, azt hiszem felnőtt a legkisebb lányunk is, Iza.
-Ilyenkor mindig szomorú vagyok kicsit... nemrég még kisbaba volt, és itt szaladgált körülöttem a fodros kis ruháiban.
Áron együtt érzően ölelte át a feleségét, a nyakába csókolt, és megcirógatta az arcát.
-Most majd az ő gyerekeik fognak itt szaladgálni, a többi unokánkkal együtt.
Izabella elmosolyodott, majd eszébe jutott valami, és aggodalmasan nézett a férjére.
-De mi lesz a lányunk élettársával, Attilával? Elmondjuk nekik?
Áron gondterhelten ráncolta össze a homlokát, majd őszülő szakállába túrt elgondolkozva.
-Nem hiszem, hogy fel kéne zaklatni Rebekát, az ő állapotában, de Andornak mindenképpen tudnia kellene róla.
-Elég erőszakosnak tűnt, nem fogja annyiban hagyni a dolgot, hogy Rebeka csak úgy faképnél hagyta, ismerem a fajtáját -jegyezte meg Izabella szorongva.
-Szerintem is tervez valamit, majd figyelmeztetem Andort.
-Ki tervez és mit? -lépett ekkor a konyhába Dávid, a fiúk.
-Attila, aki elől Rebeka megszökött.
-Apa, nektek még azt sem szabadna tudnotok, hogy szökésben van! -szólt hevesen Dávid.
-Jaj, fiam! Egyrészt semmi sem marad titokban. Másrészt, itt most össze kell fognunk. Csak egyetlen megoldást látok...

Rebeka mérgesen tekintett a családtagjaira, érezte, hogy róluk szólt a beszélgetés, amíg ő Andorral sétált a kertben.
-Szeretném tudni, hogy miről maradtam le.
-Nézd kislányom, -szólalt meg végül az apja -tudod, hogy mi csak a legjobbat akarjuk neked. Ha összeházasodnál Andorral, Attilától nem kéne féltened a babát.
-Apa, ez sokkal bonyolultabb, mint gondolod.
-Akkor mesélj, mi az amiről még tudnom kéne?
-Hát... Attila nem a baba miatt keres engem. Amúgy is sejti, hogy nem az övé. Hanem azért, mert olyat tudok róla, amit nem kellene.
-Ne beszélj már rébuszokban! Mindent tudnunk kell, hogy segíthessünk! -kérte a bátyja, Dávid.
-Jó. Szóval... véletlenül megtudtam, hogy Attila belekeveredett egy drogcsempész bandába. Ő szervezi a szállítást. Ezért nem fog futni hagyni.
-Rebeka, mibe keveredtél kislányom? -rémült meg az anyja, Izabella.
-Anya, elhiszed, hogy fogalmam sem volt róla?
-Persze, de... nem láttad, hogy rossz ember? -kérdezett vissza az anyja.
-Anya... sajnálom!
-Nincs semmi baj, majd kitalálunk valamit -mondta az apja, miközben elgondolkodva nézte a feleségét és a lányát, ahogy átölelik egymást. -De szólnunk kell a rendőrségnek.
-Apa, szerinted én nem gondoltam végig minden lehetőséget? Egyből rám gyanakodnának -tiltakozott a lány.
-Van egy ismerősöm a drogcsoportnál. Mindent megoldunk Rebeka, ne aggódj!
-Hát ezért nem akartam hazajönni. Mindig a kezetekbe veszitek a sorsom irányítását.
-Ugyan, meddig bujkáltál volna, míg meg nem öregszel? -vonta kérdőre a bátyja.
-Nem tudom, Dávid, hagyjál már, légy szíves!
-Jól van, minden rendben lesz. A vitatkozás nem vezet sehová -szólalt meg Andor a maga mindig nyugodt módján.

Rebeka felpillantott a férfi fekete hajára és szürkészöld szemére. Hosszú egyenes orrával és érzéki szájával kalózos benyomást keltett. Már csak egy papagáj hiányzott a válláról és a karika a füléből, valamint az elmaradhatatlan szakáll. Ennek ellenére Andorból olyan biztonság áradt, amit a lány nem talált még meg másban. Amikor megfogta a kezét, mintha a nyugodtsága egy kis szelepen keresztül átáramlott volna. A tenyere meleg és oltalmat nyújtó volt. Nem pedig hideg és nyirkos, mint Attiláé. Utólag visszatekintve már tudta, hogy nem is állt volna szóba Attilával, ha akkor nem olyan magányos, távol a családjától. Andor viszont teljesen más volt. Már az első találkozáskor is úgy érezte, mintha legalább tíz éves kapcsolatban élnének. Meglepte és egyben meg is rémítette ez az érzés. Mégis, az érintése nem egy nyugodt kapcsolat benyomását keltette benne. Amikor először megcsókolta a férfi, a lehunyt szemhéja mögött is érzékelte, ahogy elhomályosodik a tekintete. Még soha senki nem keltett benne ilyen vágyat. Ha eszébe jutott, ahogy először ölelte a toronynál, máris forróság öntötte el... A lány hirtelen megfogta a férfi kezét, és maga után kezdte húzni.
-Gyere! -hívta sürgető hangon.
-Hová?
-Okos férfi nem kérdez ilyet... -kacsintott rá a lány.

-Úgy látom a lányunk ismét elevenjére talált -jegyezte meg Izabella.
-Nem is tudom kire ütött ez a gyerek... -nézett a feleségére Áron nevető szemekkel.
-Te! -fenyegette meg Izabella, majd finoman belecsípett a férjébe.
Dávid fejcsóválva nézte a szüleit, és remélte, hogy az ő kapcsolata is ilyen lesz majd húsz-harminc év múlva Kittivel, a menyasszonyával. Majd komolyan az apjára nézett:
-Apa, mi a terved azzal a barátoddal?

Másnap reggel Rebeka elgémberedve ébredt a keskeny ágyon, amit ketten osztottak meg Andorral. A férfinak lelógott a karja és a lába, de így is mosolygott álmában. A lány csodálta azt a képességét, hogy bármikor és bárhol képes volt elaludni. Óvatosan letette a padlóra az egyik lábát, mire a parketta árulkodóan megnyikordult alatta, erre ő felszisszent, hiszen nem akarta még felébreszteni Andort. Ám a férfi békésen aludt tovább. Ekkor már nyugodtan tette le a másik lábát is, és belebújt az ágy támlájára akasztott világoskék frottírköntösébe. Igyekezett nesztelenül elhagyni a szobát, hogy körülnézzen a konyhában. A gyomra fájdalmasan kordult meg az éhségtől, és a baba is mocorogni kezdett a hasában. Rátette a kezét, hogy érezze a mozgást.

A konyhából tányér csörömpölése, majd az evőeszközök csengésének zaja szűrődött ki. Rebeka benézett a résnyire nyitva hagyott ajtón, és megnyugtatta a látvány, ahogy édesanyja előkészíti az asztalt a reggelihez, ahogy mindig is, amióta csak az eszét tudja. Boldogan mosolyogva lépett a jó illatú konyhába.
-Szia Anya!
-Szia Rebeka! Hát Andort hol hagytad?
-Alszik még, gondoltam hadd pihenjen. De hol van Apa és Dávid? -kérdezte, miközben megvajazott egy zsemlét, amiket az anyja előkészített.
-Bementek a városba.
-Anya, ezt én is gondoltam, de hová mentek? -kérdezte gyanút fogva a lány.
-Hát... dolguk van -próbálta húzni az időt Izabella.
-Anya!
-Jól van, na! Apád barátjához mentek, akiről tegnap beszéltek.
-Anya, mondtam, hogy ne avatkozzatok bele, én is... -kezdte Rebeka, de nem tudta befejezni a mondatot, mert a telefon éles hangja félbeszakította.
-Halló? -szólt bele óvatosan Izabella.
-Jó reggelt! Rebekát keresem, ott van?
-Nincs. Üzen neki valamit, arra az esetre, ha hazatelefonálna?
-Azt, hogy Attila üzeni: sürgősen jöjjön haza.
-Rendben, majd átadom, ha jelentkezik -mondta Rebekára pillantva az anyja, majd köszönés nélkül letette a kagylót.
-Attila volt, ugye? -kérdezte a lány.
-Igen, és szerintem nem győztem meg, hogy semmit se tudok rólad. El kell mennetek innen.
-Tudom. Pont ezért nem akartam hazajönni. Megyek, felkeltem Andort.

A szobába érve látta, hogy a férfi kényelmesen elhelyezkedett az ágy közepén. Ő leült mellé, vele szembe, és gyengéden megérintette a vállát, mire az csukott szemmel kinyúlt érte, és behúzta magához.
-Te nem alszol?
-Hogy is aludhatnék, mikor egy ilyen jó nő van mellettem? -kérdezett vissza Andor, mire Rebeka kuncogni kezdett. -És különben is... nem kaptam még meg a reggeli csókomat...
-Kedvesem, most nem érünk erre rá, sajnos...
-Ugyan, miért nem? -faggatta, majd gyengéden megsimogatta a hasát. -A babánknak sem kívántam még jó reggelt! -mosolygott rá.
-Attila keresett, el kell mennünk. Bemegyünk Pécsre.
-Pécsre? -emelte rá szürkészöld szemét a férfi. -Ott voltál eddig?
-Igen, kivettem egy albérletet. Gyere, fel kell kelnünk.
-Na, jó -egyezett bele, majd felkeltében egy futó csókot lopott a lánytól.

Óvatosságból nem az 57-es utat választották Pécs felé, hanem a kevésbé forgalmasat, Pécsváradon keresztül. Még csak véletlenül sem akartak senkivel sem összefutni. A kis falvak barátságos látványt nyújtottak az erdőkkel körülvett völgyekben, melyekbe kanyargós utak vezettek. Minden békés és nyugodt volt, mintha semmi baj nem történhetne a világon. Andor még sosem járt erre, így érdeklődéssel szemlélte a környéket, miközben vezetett.
-Mire gondolsz? -érdeklődött a lány.
-Arra, hogy szívesen élnék veled egy ilyen békés kis helyen.
-Nem hiányozna a nagyváros nyüzsgése?
-Annyira nem, gyerekkoromban többször jártam ilyen helyeken, és nagyon tetszettek. Nincs is jobb környezet a gyerekneveléshez. Nem gondolod, Rebeka?
-Még nem gondolkoztam rajta.
-Pedig éppen ideje dönteni ebben a kérdésben -nézett a számára oly kedves pocakra a férfi.
-Majd meglátjuk. Most más köt le.
-Megértem, de azért... többé ne hagyj ki a döntéseidből, ha lehet!
-Jól van, ne aggódj, azelőtt nem bíztam még benned, mert nem ismertelek eléggé.
-Remélem ez mostanra megváltozott! -nézett rá a férfi, és a tekintete tele volt ígéretekkel.

Hangosan nyikorgott a kiskapu, mikor Rebeka kinyitotta. Magdi néni éppen a kertben volt, nem tudta eltitkolni az örömét, hogy a lányt nem egyedül látja érkezni.
-Megjött Kedveském, és látom elhozta ezt a kalandort is!
Rebeka azt se tudta, hová süllyedjen szégyenében.
-Csókolom Magdi néni! -lépett előre a lány mellől a férfi mosolyogva -Veszprémi Andor vagyok, bár remélem nem éppen kalandor. Már sokat hallottam önről, és arról, hogy milyen jól főz.
Az idős hölgy elpirult a dicsérettől, és máris értette Rebekát, hogy mi vonzotta hozzá. Hiszen a férfi nem csak veszélyesen jóképű volt, hanem humorérzéknek sem volt híján. Valami ősi vadság sugárzott belőle, ami nem sok emberben volt meg.
-Andor, maga aztán igazán tudja, hogyan kell hízelegni, egy magamfajta idős asszonynak -mondta pironkodva. -De, ahogy elnézem a lányoknál is sikeres -célzott Rebekára.
-Mi tagadás, tud valamit -oldódott fel ekkor már a lány is, és szemtelen mosollyal jutalmazta Andort.
-Engem nem a szépségem miatt szoktak szeretni... -mondta a férfi, és a lányra kacsintott.
Ekkor erőteljes nyávogás kíséretében megérkezett Gézu is, a macska. Egyenesen Rebeka lábához törleszkedett dorombolva, hogy végre őt is vegyék észre. Ő lehajolt, hogy megsimogassa a hízelgő kandúrt.
-Gyere, adok neked enni -hívta magával, és előrement a házba.

Andor a belépve elégedetten nyugtázta, hogy a kedvese jó érzékkel választott albérletet. Letette a csomagjaikat, és elkezdte feltölteni a hűtőszekrényt az Izabellától kapott élelemmel. Közben szemmel tartotta a macskát, hogy nehogy ellopjon valamit a finomságokból, de az csak elfoglalta megszokott helyét a fotelben, és kinyújtózva elaludt.
-Ahogy elnézem, ma nem kell főznünk -mondta elégedetten.
-Pedig szeretek főzni.
-Tudom, erős hajlam van benned arra, hogy főzz a megtért kalandoroknak és a bajban levőknek -viccelt a férfi.
-Bolond vagy! -nevetett a lány, és hozzálépett, hogy az ölelésébe simuljon.

Késő délutánra járt már az idő, mikor megcsörrent Rebeka mobilja. Ránézett, és a kijelzőn látta, hogy az apja keresi.
-Apa? -szólt bele.
-Én vagyok. Rebeka kellene egy pár információ erről a te Attiládról. Adom a barátomat, tudod, akiről beszéltem, a drogcsoporttól.
-Üdvözlöm Rebeka, én Wéber Ferenc vagyok. Szükségem lenne még néhány adatra. Tudna segíteni?
A lányt megnyugtatta az idős férfi barátságos hangja.
-Igen, kérdezzen csak -válaszolta.
-Hogy értette azt, hogy az élettársa a szállító?
-A volt élettársam -javította ki a lány.
-Rendben. Tehát?
-Attilának van egy szállítócége. Házhoz szállítás, bútorok, ilyesmi.
-Értem. És kik az üzlettársai, tudna neveket mondani?
-Igen, egy párat -mondta Rebeka, és felsorolta a partnereit.
-Honnan tudta meg, hogy köze van a droghoz?
-Véletlenül kihallgattam egy beszélgetést, nem vették észre, hogy ott vagyok.
-Ez mikor volt?
-kicsit több, mint egy héttel azelőtt, hogy eljöttem tőle, két hete.
-Értem. És miről folyt az a beszélgetés?
-Arról, hogy mikor indul a legnagyobb szállítmány és hová.
-Ez már megtörtént?
-Nem, a napokban lesz.
-Tudna erről többet mondani?
-Igen -felelte a lány, és azután mindent elmondott, amit csak tudott.
-Megkérném, hogy maradjon ott, ahol van, hogy elérjük, ha szükség lenne önre.
-Terveznek valamit?
-Alighanem a volt élettársa az, akit már hosszabb ideje keresnek a kollégáink, és az ön segítségével, most sikerül lefülelnünk. De többet nem mondhatok.
-Megértem, és ezt is köszönöm!
Rebeka még elköszönt, azután letette a telefont. Andor mögé lépett, és hátulról átkarolta.
-Félek, mi lesz, ha rájönnek, hogy én buktattam le őket? -kérdezte a lány.
-Ez nem fordulhat elő. Azt mondtad, hogy nem tudnak róla, hogy hallottad őket.
-Ez igaz. De az, hogy leléptem, okot adhat a gyanúra.
-Ebben van valami -adott neki igazat Andor. -Talán legjobb lenne, ha felhívnád, és megmondanád neki, hogy velem vagy, és akkor azt hinné, hogy csak miattam hagytad ott.
Rebeka mélyet sóhajtott, a férfi pedig bátorítóan megsimogatta a haját.
-Legalább mindent tisztázhatsz vele, azt is, hogy nem az övé a baba.
-Jól van -adta be a derekát, és tárcsázta a férfit...

Pár nap múlva erőteljes kopogásra ébredtek a délutáni pihenésből. Rebeka lassan feltápászkodott az ágyból, és kinézett az ablakon. Meglepődött, hogy ott látja a szüleit és a bátyját. Gyorsan felébresztette a férfit is.
-Hát, ti hogy kerültök ide? -kérdezte őket meglepődve, amikor ajtót nyitott.
-Szépen fogadod öreg apádat -viccelődött vele Áron, az apja. -Andor nem szólt?
-Ő tudta?
-Persze, különben, hogy találtunk volna ide?
A lány behívta őket, és miután mind leültek, az apja belefogott:
-A rendőr barátom telefonált ma reggel, azért jöttünk.
-Baj van? Ne kelljen már úgy húzni ki belőled mindent.
-Nincs baj! -nyugtatta meg azonnal az anyja, és közben megrovóan nézett a férjére.
-Az a helyzet, csak, hogy én is mondjak valamit, -szólt közbe Dávid -hogy ma hajnalban tetten érték a volt élettársadat. Nem kell félned többé. Azért jöttünk, hogy ezt elmondjuk.
-És tanúskodnom nem kell majd a bíróságon?
-Nem, mivel elkapták őket akció közben -mondta az apja.
Rebekát nagy megkönnyebbülés töltötte el. Andor megfogta a vállát, ő pedig hálás mosollyal nézett fel rá.
-Na, akkor hová költözzünk? -tette fel az egyik legfontosabb kérdést.


Néhány hónappal később...


Andor leparkolt a mohácsi kórház zsúfolt parkolójában. Lezárta a kocsit és a nemrégiben felújított bejárathoz indult. Amikor belépett az üvegajtón, jobbra fordult, és a sürgősségi ügyelet folyosóján áthaladva kilépett az épületből. Az onnan kivezető lépcsősort szinte futva tette meg az udvarra, ahol szemben volt a másik épület, ahová tartott. Földszint - Szülészet, olvasta a nagybetűs feliratot. Könnyed léptekkel vette a maradék lépcsőket a bejáratig, majd belépve a kétszárnyas ajtón megcsapta a balra lévő kórházi konyhából kiszivárgó étel illata. Jobbra fordulva újabb ajtó és újabb lépcső következett, de azután már ott állt a szülészeti osztály bejáratánál. Szíve izgatottan dobogott a mellkasában.

Benyitott és a nővérpultot kereste. Egy kedves, mosolygós nővér állt mögötte.
-Segíthetek? -kérdezte, látva a tanácstalanságot a férfi arcán.
-Igen, a feleségemet keresem, Veszprémi Rebekát.
-Hát persze, aki ma hajnalban szült. Gratulálok apuka!
Andort boldogság töltötte el, olyan forró érzés, amit még nem tapasztalt.
-Hát... köszönöm! Kicsit zavarban vagyok még...
-Ne aggódjon! Mindenki így van ezzel -nyugtatta meg a nővér. -Be is mehet, a hatos szobában vannak.
-Köszönöm!

Andor halkan nyitott be az ajtón, hogy ne zavarjon senkit. Rebeka az ágyában ült, és a karjában tartotta az újszülöttjét.
-Szia Apucika! -köszönt a férjének nevető szemekkel.
-Sziasztok lányok! -válaszolt az újdonsült apuka meghatottan. -Sajnálom, hogy nem tudtam itt lenni veled!
-Semmi baj, olyan gyorsan megszületett, hogy be sem értél volna. Már nem volt értelme szólni. Nagyon váratlanul történt, még lett volna pár nap vissza.
Leült a felesége mellé az ágyra, ő pedig a karjára tette a babát.
-Luca, ismerkedj meg apukáddal!
Andor nézte a baba sűrű, fekete haját és a szinte feketének látszó, sötétkék szemeit.
-Gyönyörű kislányunk született. Mit gondolsz, milyen szeme lesz? -kérdezte a feleségét.
-Szerintem szürkészöld mint a tiéd, a lányok a családunkban mind az apjukra hasonlítanak.
-Olyan gyönyörű kisbaba, hogy muszáj megismételnünk -nézett Rebekára szerelmes mosollyal.
-Andor, tudod, hogy mennyire szeretlek?
-Fogalmam sincs, győzz meg! -válaszolta huncutul a férfi, majd gyengéden megcsókolta a feleségét...



-Vége-