Múlt héten ígértem Nektek, hogy mesélek a rosszcsontok, Foltos és Kormos személyiségéről. Elevenek, ezzel az egy szóval is elmondhatnám, hogy mi a legfőbb tulajdonságuk, de mégis, a személyiségükben felfedezhető apró változások oly aranyosak, hogy szót kell ejtenem róla.
Foltos, aki már lassan a szakállát növeszti foxi módra, hiszen az aranyos fehér szőrszálak bájosan göndörödnek az állán, mégsem úgy viselkedik, ahogy a foxikat leírják, úgy általában. Hiszen pontosan rájuk mondják, hogy olyan kis idegzsábák, de ő mégsem. Sőt! Ő az, aki, ha felveszem a karomba, azonnal elolvad és szinte felkínálja magát, hogy:
-Még... még simogass! És itt is, és itt is, és még itt is vakargass még! -szinte könyörög, úgy adja magát, olyan odaadó.
Ám, ha Kormost veszem fel, akinek lassan tacskósra nyúlik az orra, ő morog és harap, ficánkol. Mindent elkövet annak érdekében, hogy letegyem a földre.
-Hagyjál már békén! Ne szeretgess! Tegyél már le! -morogja és eszeveszettül fickándozik, kapálózik, egészen addig, míg újra földet nem érez kis tappancsai alatt.
Azt mondják, hogy a kutyáink átveszik, a tulajdonságainkat... Hát, ha belegondolok... Nekem is van ilyen ne "nyúlj hozzám", de ilyen "szeretgess még" időszakom is. Pedig bizonyára jobb lenne, ha inkább a férjem tulajdonságait vennék át, aki a legszelídebb ember, akit ismerek. Mennyivel könnyebb lenne a kutyakölyök nevelés...
Foltos és Kormos számára nincs lehetetlen. Ha sáros az idő, igyekszem kint tartani őket, mert iszonyú nagy felfordulást képesek véghezvinni a lakásban, de bármit teszek, Foltos mindig beszökik a lábam között, amikor bejövök. Gyorsan becsukom az ajtót, hogy a többiek kint maradjanak, és rászólok, hogy jöjjön oda. Ekkor engedelmesen a lábamhoz jön, és bűntudatosan néz rám mogyoróbarna szemeivel. Ilyenkor mindig megdajkálom, majd kiteszem a többiekhez. Egyszer a férjem pont rajtakapott egy ilyen meghitt pillanatban vele, és elmagyaráztam neki:
-Csak azért követ el mindent, hogy besurranjon, mert tudja, hogy megszeretgetem.
-Igen, és így mindig be is fog szökni -mondta bölcsen Gáborom.
-Nem baj -vágtam rá, és adtam Foltosnak még egy kis dögönyözést.
Azért tisztában vannak a rosszcsontok, hogy ki a főnök a házban. Amikor én kapom őket rajta, hogy a kanapén hancúroznak sárosan, akkor fülük botját sem mozdítják, de ha a férjem jön... na, akkor uzsgyi, menekülés, mert pontosan tudják, hogy megint rosszban sántikáltak. Az egyik alkalommal alaposan megvizsgálták a táskám tartalmát, ami a kanapén volt. Hiába, a női táskák rejtelmei még őket is nagyon izgatták. A papírzsebkendőket mindenesetre darabonként áttanulmányozták és széthordták az alsó szinten. Talán kutató lesz belőlük...
Múlt héten ígértem Nektek, hogy mesélek a rosszcsontok, Foltos és Kormos személyiségéről. Elevenek, ezzel az egy szóval is elmondhatnám, hogy mi a legfőbb tulajdonságuk, de mégis, a személyiségükben felfedezhető apró változások oly aranyosak, hogy szót kell ejtenem róla.
Foltos, aki már lassan a szakállát növeszti foxi módra, hiszen az aranyos fehér szőrszálak bájosan göndörödnek az állán, mégsem úgy viselkedik, ahogy a foxikat leírják, úgy általában. Hiszen pontosan rájuk mondják, hogy olyan kis idegzsábák, de ő mégsem. Sőt! Ő az, aki, ha felveszem a karomba, azonnal elolvad és szinte felkínálja magát, hogy:
-Még... még simogass! És itt is, és itt is, és még itt is vakargass még! -szinte könyörög, úgy adja magát, olyan odaadó.
Ám, ha Kormost veszem fel, akinek lassan tacskósra nyúlik az orra, ő morog és harap, ficánkol. Mindent elkövet annak érdekében, hogy letegyem a földre.
-Hagyjál már békén! Ne szeretgess! Tegyél már le! -morogja és eszeveszettül fickándozik, kapálózik, egészen addig, míg újra földet nem érez kis tappancsai alatt.
Azt mondják, hogy a kutyáink átveszik, a tulajdonságainkat... Hát, ha belegondolok... Nekem is van ilyen ne "nyúlj hozzám", de ilyen "szeretgess még" időszakom is. Pedig bizonyára jobb lenne, ha inkább a férjem tulajdonságait vennék át, aki a legszelídebb ember, akit ismerek. Mennyivel könnyebb lenne a kutyakölyök nevelés...
Foltos és Kormos számára nincs lehetetlen. Ha sáros az idő, igyekszem kint tartani őket, mert iszonyú nagy felfordulást képesek véghezvinni a lakásban, de bármit teszek, Foltos mindig beszökik a lábam között, amikor bejövök. Gyorsan becsukom az ajtót, hogy a többiek kint maradjanak, és rászólok, hogy jöjjön oda. Ekkor engedelmesen a lábamhoz jön, és bűntudatosan néz rám mogyoróbarna szemeivel. Ilyenkor mindig megdajkálom, majd kiteszem a többiekhez. Egyszer a férjem pont rajtakapott egy ilyen meghitt pillanatban vele, és elmagyaráztam neki:
-Csak azért követ el mindent, hogy besurranjon, mert tudja, hogy megszeretgetem.
-Igen, és így mindig be is fog szökni -mondta bölcsen Gáborom.
-Nem baj -vágtam rá, és adtam Foltosnak még egy kis dögönyözést.
Azért tisztában vannak a rosszcsontok, hogy ki a főnök a házban. Amikor én kapom őket rajta, hogy a kanapén hancúroznak sárosan, akkor fülük botját sem mozdítják, de ha a férjem jön... na, akkor uzsgyi, menekülés, mert pontosan tudják, hogy megint rosszban sántikáltak. Az egyik alkalommal alaposan megvizsgálták a táskám tartalmát, ami a kanapén volt. Hiába, a női táskák rejtelmei még őket is nagyon izgatták. A papírzsebkendőket mindenesetre darabonként áttanulmányozták és széthordták az alsó szinten. Talán kutató lesz belőlük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése