Anyu

Vékony kisfiúhangra fordulok vissza a lépcső aljáról az épület felé. Marcika erősen koncentrálva énekli az anyák napi dalt egy fiatal lánynak, aki nem az anyukája. A lány komoly arccal figyeli. A kisfiú már négy éve nem látta az édesanyját, pedig csupán pár kilométer választja el őket. Egy időben minden körülötte élő nőt - beleértve engem is - így szólított: Anya.
Még csak hat éves...

***

- Anyu, milyen volt, amikor megszülettem?
- Mit meséljek? Nem vagyok túl szentimentális - válaszolja. - Örültem, hogy végre bejutottam a szülőszobába, mert olyan sokan voltak. Húsz perc alatt kint voltál, nem volt semmi fájdalmam.
- Azt meséld el, ahogyan a nevemet kaptam! Azt úgy szeretem hallgatni!
- A nővér kérdezte, hogy mi legyen a neved...

***

- Mi lesz a kislány neve? - kérdezi az ápolónő a szülészeten.
- Virág - feleli a kismama.
- Jó, de mi legyen a keresztneve?
- Hát Virág.
A nővér értetlenül áll az ágy mellett.
- Mint Móricz Zsigmond novellájában, a Harmatos rózsában. Virág, mint Kiss Virág - győzködi az anyuka, karjában a sötétbarna hajú és fekete szemű csecsemővel.
A nővér nyilván nem túl tájékozott szépirodalmi téren. Hitetlenkedve néz anyára és gyermekére.
- Mint Móricz Virág, Móricz Zsigmond lánya - próbálja kisegíteni most már türelmét vesztve a szülészorvos is.

***

Emlékszem, kislány koromban nem túl sokat beszéltem. Anyu mindig azt mondta másoknak, hogy csendes, magának-való gyerek vagyok. Ám, amikor elkerültem kollégiumba, a környezetváltozás megindította a nyelvemet.
Akkor kerültem hozzá is közelebb lélekben, holott már nem laktunk szó szerint együtt. Egyszerre mindenről tudtam beszélni, és persze rengeteg mondanivalóm volt, amit az előző években kihagytam. Még a fiúkról is! Csak azt nem mertem megkérdezni, hogy hogyan kell csókolózni. Azt inkább a barátnőmtől, aki elmesélte a technikai részét, mert nagyon izgultam, nehogy ügyetlennek tartsanak.

Egyszer véletlen meghallgattam, ahogy anyu a barátnőjével beszélgetett...
- Mi teljesen más kapcsolatban vagyunk a lányommal, mint amilyen kapcsolat köztem és az én anyám között volt.
- Hogyhogy? - kérdezett rá a barátnő.
- A lányom mindent el mer nekem mondani, mindent meg tudunk beszélni. Mégis tiszteletben tartjuk egymás magánéletét. Mintha erősebb lelki kapcsolatba lennénk, és mindketten azt kapjuk, amire a legnagyobb szükségünk van...

Viviennel, öcsém kislányával nagyon szeretek anyáskodni. Rengeteg hasznos dolgot tanulunk együtt. Én megtanítottam palacsintát sütni és temperával festeni, ő pedig engem a lányos, online játékokkal játszani. Nemrég anyut is megtanította, és miközben ők boldogan kacagva játszottak, én elégedetten főztem az ebédet.

***

Még nincs saját gyermekem...
Remélem, hogy egyszer majd én is megtapasztalhatom az anyaság örömét. Ám, amíg ez az időszak be nem következik, szeretem azokat a kicsiket, akiknek szükségük van rám. Mert már tudom, hogy mennyire lehet szeretni, még ha nem is édes-gyermekem, hanem a szívem gyermeke a kislány vagy kisfiú. A szeretet az, ami összekapcsol két embert, és a szeretet és a törődés az, ami anyává és gyermekké tesz, akár vér szerinti, akár nem. "Anyai" szívembe pedig sok szívem gyermeke belefér.
Valaki egyszer azt mondta, hogy megérzem, hogy mire van szükségük az embereknek, és meg is adom nekik, mindezt anélkül, hogy észrevenném. Remélem, hogy ez mindig így lesz, mert boldoggá tesz, ha örömet szerzek másoknak, és ha egy-egy mosolygós kisgyermek az ölembe bújik egy kis dédelgetésért, vagy egy kamasz fordul hozzám a gondjaival.

Anyu! Ez tőled tanultam...
Hogy anélkül, hogy kértem volna, mindig az lettél számomra, akire szükségem volt.

- Virág -