CSALFA BANDI NAGY SZÖKÉSE

Egy napfényes tavaszi reggel, amikor etetni mentem az nyulakhoz, azt láttam, hogy nyitva van a ketrecajtó az új baknál, Csalfa Bandinál és a szerelménél, Nebáncsvirágnál, akiket együtt hagytam éjszakára. A lány szépen bent volt a helyén, a fiúnak viszont csak hűlt helyét találtam.
Ez nem az első eset, már előző hete is eljátszotta ezt, akkor is kiszökött Bandikám, és a szőlő sorok között kapuk el, nagy harcok és kergetőzések árán. Akkor azt hittem, hogy én hagytam nyitva a ketrec ajtaját. Azóta nagyon figyelek erre.

De az azt megelőző éjjel egészen biztos, hogy nem hagytam nyitva a ketrecajtót, hiszen emlékszem rá, hogy volt még elég eleségük, így nem is nyitottam ki az ajtót, hiszen vizet kívülről szoktam nekik önteni. Ha egy róka nyitotta volna ki, akkor az nem hagyta volna ott a másik nyulat. A róka mindent visz. Egyszer 12 libánkat ölt meg, és visszament értük, négyesével hordta el az anyaróka, aki alig volt nagyobb egy macskánál. Így ravaszdi őkelmét kizártam a lehetőségek közül.

Nem lehetett más magyarázat erre, mint hogy Csalfa Bandi szabadulóművésszé lépett elő. Nappal a ketrecajtó fölé van húzva egy tető, az árnyékolás miatt, ami megakadályozta az ajtó feltolását. De estére nem kellett annyira előre húznom, mint nappal, így valószínűnek tartom, hogy Bandi felnyomhatta az ajtót és kiszökhetett. Tudom, sokan nem gondolnánk, hogy ilyen fifikás egy nyúl. De közvetlen az első szökése után, etetésnél, amikor kinyitottam az ajtót, és megfordultam, hogy merjek egy bögre eleséget nekik, és egy pillanat alatt kint volt a földön. Még jó, hogy csak egy pillanatra fordultam el, különben bottal üthettem volna a nyomát. Tehát, hűlt helyét találtam. Kerestem a szőlősorok között, de nem volt ott. Lenéztem a kertbe, ott sem volt. Sehol nem láttam. Le is mondtam róla.

Azonban etetéskor Foltos és Kormos, valamint a férjem is kijött segíteni. Egyszer csak szólt, hogy megvan a nyúl.
-Hol? -kérdeztem.
-Itt néz velem szembe -válaszolta a férjem.
Gyorsan félbehagytam az etetést és vad hajszába kezdtünk. Kergettük a ház körül, a bokrok alatt, a pincetetőn, körbe-körbe, míg bele nem szédültünk és ki nem fulladtunk, és amíg be nem futott a szomszéd sufnijába. Ott aztán mindent kipakoltunk, a vödröket, a drótokat, a kacatokat, de jól elbújt, azért a férjem egy bottal kiugrasztotta a nyulat a bokorból, akarom mondani a sarokból, én pedig „reptében” elkaptam a grabancát. A kutyák is hevesen érdeklődtek iránta, alig tudtam őket féken tartani. Izgatott csaholással vettek részt kergetőzésben, de most nem ők voltak a legjobb vadászok, hanem én. Kapálózott szegény Bandi nyuszi, de végül visszakerült az asszonykája mellé. Minden jó, ha jó a vége!

És pár nap múlva mindenre fény derült... Amikor az udvaron metszettem, hallottam, hogy valami nagyon zörög. Odanéztem és láttam, hogy Csalfa Bandi éppen beleharap a rácsos ajtóba, és nagy buzgalommal felfelé tolja azt. Még egy pillanat és már félig kint is volt a teste... De ezúttal nem szökhetett meg...
Sosem gondoltam, hogy ilyen rafinált lehet egy nyúl. Persze, akit Csalfa Bandinak hívnak, legyen is fifikás!