HAJNALPÍR

Keserves a reggel,
ha egyedül ébredek,
s hangod nem hallom,
arcod nem látom,
csak képzelem...


Hajnal nem borít pírba,
testem puha takaróban,
s álmodom csak róla,
hogy egyszer majd
mindig itt leszel...

KOLLÁZS - ROMÁNC 5.

-Postás Józsi bácsi, nem hozott nékem szerelmetes levelet?
-Ó, ma nem hoztam kedves Kisasszonyka, sajnálom.
-Már biztosan elfelejtett a kedvesem...
-Biztos, hogy nem Kisasszonyka, hiszen Ön oly csodás szépség, lehetetlen elfelejteni!
-Azt gondolja?
-Biztos vagyok benne, Kisasszonyka!
-Józsi bá', maga mindig olyan kedves velem...
-Ó, hiszen ön a legszebb álmom, Kincsem!
-Sajnálom, ezt az álmát be nem teljesíthetem...
-Aztán miért nem?
-Mert Nékem Ő a legszebb álmom...
-Őőőőőőőőőőőőőőőőőőőő????????????????
-Az a bitang...
-Hja, a bitangoknak mindig jó sora van...
-Hogy érti ezt Józsi bá'?
-Amit mondott is, Kisasszonyka, az elébb...
-Hogy ő a legszebb álmom?
-Bizonyám...

Te vagy a legszebb álmunk...

Ó, csak irulok-pirulok,
én verset írni nem tudok,
de egy hajnalok-hajnalán
végül tiéd lesz a lány.

Ígérete reményt keltő,
ellene hiába is küzd ő,
a sors mit néki írt elő,
majd beteljesíti az idő...

-Ó, mi ez a szomorúság a szemében Kisasszonykám?
-Ó, ne is kérdezze Doktorúr, elhagyott a kedvesem....
-Tán csak nem?
-Ó, de, ez a bitang!
-Ez bizony büntetést érdemel!
-Jaj, ne bántsa, kérem!
-Aztán miért ne?
-Mert szeretem...
-Jaj, maga kis butuska!
-Ne is mondja, Doktorúr... meg tudja gyógyítani a szívem?
-Ez kérem már teljesen reménytelen...
-Végérvényesen?
-Már késő Kisasszony, hiszen, ha csak egy szót is szól Önhöz, az a bitang kalandor, Ön máris a karjaiba vetné magát...
-Bevallom... ez így van....
-Látja, látja, én előre szóltam, s Ön nem figyelt rám, kedves Kisleány...
-Ó, Doktorúr, hiszen, amikor meghallom a hívását...
-Na, erről beszéltem...
-S már hallom is, csak nem visszatért, az én Andorom... Hallom, hogy hív a hangja...
-Jöjj kedvesem!

Hangod hív

Újra veled álmodok
ma hajnalban,
arcod látom,
szemtelen mosolyod felkavar,
s hallom hangod,
mely hozzád hív,
s mennék én ha tehetném.

Ám nem értem hogy szólítasz,
nem emlékszem...
Próbálok visszanyúlni
az álmok ködén át,
miközben örvényként
ragad magával az ébredés,
de kezem csak a levegőt markolja.

Nem emlékszem,
hogyan szólítottál...
Talán csak egy hang,
egy érzés volt,
de oly vágyakozó és gyengéd,
hogy hozzád visszamennék,
s tiéd lennék.

Hangod csábít engem,
minden szerelmed benne sóvárog,
s bár nem értem a szavad,
mégis érzem...
ki nem mondott gondolatod...
Azt mondtad, éreznem kell...
Érzem már... s hangod hív.

-Jaj, Kisvirágom!
-Jaj, maga bitang kalandorom, Andorom!
-Hát velem jön, lesz az asszonyom?
-Szó sem lehet róla, Andorom...
-S miért nem?
-Van nékem sok-sok kutya kötelességem...
-Elviszem magammal akkor is!
-Nem!
-Elviszem!
-Nem!
-De!
-Nem!
-De!
-Nem, és kész!
-Hát nem szeret engem, Nyuszikám?
-Dehogynem!
-Akkor minek húzza az idegeimet?
-Én, Andorom?
-Hát ki más?
-Sajnálom...
-Ne sajnáljon, inkább csókoljon...
-Óóóóóó, Andorom.....................
-Ó, szeretem, amikor ilyen odaadó Kedves Kisvirágom, Kisasszonyom...
-Ó, ha így hízeleg, Andorom, maga bitang kalandor...
-Igen?
-Hát én...
-Igen????
-Óóóóóóóóóó, maga ellenállhatatlan....
-Emlékszik, Kisvirágom még, hogy milyen volt mikor....

Emlékszel-e?

Emlékszel-e
az első csókra,
vagy a sokadikra,
mindenről megfeledkezve,
puhatolózva, s lerohanva,
önfeledten ölelve,
sose lenne vége...

Emlékszem a szád ízére,
a kezed érintésére,
az ölelésed meghittségére,
a tested forróságára,
s otthon vagyok.
A világ megváltozott.

Emlékszem,
s Te emlékszel-e?
Milyen volt a kő
a lábunk alatt,
milyen volt a szakadék,
melybe zuhannék...
a lépcsősor az égig,
hová nem viszel fel,
hát megyek magam,
s a torony...
Hol kezed magamhoz szorítom...

-Hát hogyne emlékeznék, Andorom... hiszen kész katasztrófa volt...
-Na ne mondja!
-De, mondom.
-Ilyen bátor, Kisvirágom?
-Dehogyis, én csupán vakmerő vagyok, maga kalandorom...
-Ezt bizony orvosolni kéne...
-S mivel?
-Ha feleségül kérném, bizonyára elképeszteném...
-Az biztos, inamba is szállna a bátorságom...
-Inába?
-Inam szakadtából futnék ki a világból...
-Ilyen rémisztő lennék, Kisvirágom?
-Még annál is rosszabb, maga kalandor...
-Mi jöhet még?
-Ránk szakad az ég!
-Akkorát nem hazudtam...
-Andorom!!!!
-Mi történt?
-Még kérdi?
-Hát, jól hallotta, Nyuszikám...
-Már megint nyuszikázik itt nekem...
-Hiszen úgy szeretem...
-Tényleg?
-Hát, ne kényszerítsen állandóan vallomásra Kisvirágom...
-Én? Dehogy!
-Dehogyisnem!
-Bocsásson meg kérem, nem szándékos...
-Semmi baj, Nyuszikám, ha nekem adja a nyuszikát...
-Ó, ezt a kis aranyost?
-Igen, ha kérhetem...
-Öné, Andorom, testem, lelkem, de a nyuszikámat nem adom!
-Ez szerfelett új élmény lesz számomra...

Egy új élmény

S amíg világ a világ,
járja együtt útját
a Kalandor
és a Kisasszony,
s ha nem fejezném be,
az én mesémnek
sem lenne vége.
De, hogy hosszúra
ne nyújtsam
végtelen soraim,
ím felteszem az i-re
a pontot,
s megházasítom
a kalandort,
s boldogan éltek,
míg tartott az örök élet...

-Vége-

A titokzatos sapka

Egy új élmény

Foltos és Kormos, a kiskutyáink szemében rejtélyes dolgok történnek mostanában. Pár napja, amikor reggelente kilépek az ajtón, hogy elinduljak megetetni a csirkéket és a nyulakat, egy titokzatos csomag van nálam. Egy sapka. De hát mi lehet egy sapkában olyan izgalmas, hogy a kiskutyáim le sem veszik róla a szemüket, s pláne az orrukat? Elmesélem...

Egy hideg, fagyos éjszakán Nyúlanyó világra hozott tíz kicsi nyúlfiacskát. Volt köztük, fekete, fehér, tarka... ahány kölyök, annyiféle mintázattal. A szélsőségesen hideg időjárásban biztonságban voltak a meleg odúban, a széna és szőrmepaplanban. Egymást melengették, anyukájuk pedig gondosan óvta őket. Ám egy nap nagyon meleg lett az idő, s estére eltűnt róluk a szőrmetakaró nagy része. Aznap éjjel pedig váratlanul visszatért a csontig hatoló fagy...

A reggeli etetéskor láttam, hogy baj van... A kisnyulak nem mozogtak a fészekben, hiába voltak sokan és hiába volt már bundájuk... Még csak egy hetesek voltak... Gyorsan megnéztem őket... és egy kisnyúl életben volt. Azonnal a ruhámba rejtettem, hogy felmelegítsem lehűlt testét. Hamarosan ficánkolni kezdett. Bevittem a házba. Kerestem neki egy puha sapkát, és beletettem, a kezemet is mellette hagytam, hogy melegítse. Ő pedig elhelyezkedett benne. Egész délelőtt így ültem a számítógép előtt, ölemben a sapkával, benne az egy hetes kis túlélővel a tenyeremben.

Persze mit is fogok kezdeni egy egy hetes kisnyúllal, aminek még a szeme sincs nyitva? Hirtelen eszembe jutottak módszerek, amiket mások ajánlottak a táplálásukra, de tudom, hogy az anyatejnél nincs jobb számára, s minden más hasmenést, az pedig a véget jelentette volna a számára. A természet törvénye szerint halálra volt ítélve. Az élet pedig sokszor igazolta, hogy a legjobb, ha nem avatkozunk bele ezekbe a törvényekbe. De nincs szívem a sorsára hagyni... Talán kevesen tudjuk, hogy az anyanyúl csak naponta egyszer szoptat. Erre alapozva gondoltam egy merészet...

Még aznap este sapkástul kivittem az anyukájához. Az odúját úgy forgattam, hogy ne tudjon kiugrani, s betettem a hasához a kis túlélőt. Ő pedig mohón szopizott, s tele pocakkal szedtem utána ki, hogy visszategyem a biztonságos sapkába. Azóta már négy teljes nap eltelt. Minden reggel és este a puha és meleg sapkával a kezemben indulok ellátni az állatokat. Foltos és Kormos le sem veszik a szemüket a rejtélyes csomagról. Egyszerűen izgatja az orrukat és a fantáziájukat ez az illatos batyu. Magasra is kell tartanom, mert felugrálnak rám, hogy jobban elérjék. De egyelőre még én vagyok az ügyesebb, és remélem ez így is marad.

A napokban egy másik Nyúlanyónak is kicsinyei fognak születni. És akkor a kis túlélőt dajkaságba adhatom majd neki, s féltestvérei között nőhet fel. Azt mondják, hogy nem fogja elfogadni a mostohaanya, de ez nem így van. Ha a kis sapkalakóm ha egy órát tölt az új testvéreivel, már teljesen átveszi a szagukat, akarom mondani babaillatukat, s az anyuka sajátjaként fogja felnevelni. Volt már erre nem is egy példa. Így most várunk az új, örökbefogadó családjára. Reméljük, hogy nem kell sokáig, hiszen minden nap számít. Addig azonban itt alszik az ölemben, a tenyeremben, akárcsak most is, és naponta kétszer meglátogatja az anyukáját, kiskutyáink mohó tekintetével követve. Ó, de szeretnék ők alaposan megvizsgálni ezt a titokzatos sapkát!

KOLLÁZS - ROMÁNC 4.

-De szomorú Kisasszonykám, csak nem elhagyta a szerelme?
-De, eltűnt az a bitang kalandor...
-Ó, hát ne szomorkodjon Kisasszonyom, hiszen nem hiába hívnak engem Postás Józsikának...
-Hogy érti ezt Postás uram?
-Imigyen egy szép levélke lapul a batyum rejtekében...
-Ó, csak neeeem???
-De biza, Kisasszony, Postás Józsi elhozta szerelme levelét...
-Még, ha szeretne...
-Szereti bizony, ez a bitang kalandor...
-Ó, az Andor...
-Hát, ő van írva feladónak!
-Feladónak? Feladok én érte mindent...
-Ne tegye Kisasszonyom, megszakad a szívem bele...
-Ó nem olyan reménytelen a helyzete... szívsebészeten majd varratokat tesznek bele...
-Szenvedélyem fellobban aztán...
-Ne is mondja Postás uram... Na, ideadja már a szerelmetes levelemet, vagy térden állva könyörögjek?
-Most, hogy mondja, nem is rossz ötlet!

Szenvedéllyel

Szenvedéllyel szeress,
gyújts tüzet bennem,
egyetlen érintésedtől
felszikrázik a vérem.
Ujjaid tarkómat simítják,
libabőrös lesz testem.
Hajamba markolsz fájón,
mégis, ez a kín édes.

-Kérem, könyörgök Doktorúr!
-Mi a baj Kisasszonykám?
-Meghalok a szerelembe...
-Jaj, semmi esetre se!
-Aztán miért ne?
-Mi lesz, ha visszatér Andor, a kalandor?
-Ó, a kalandor... hiszen el sem ment még...
-Látom Kisasszonyom, a szíve már elég...
-Tűzben elég...
-Inkább fékezhetetlen szenvedélyben...
-Ne is mondja kérem...
-Egy szavára ugrana, igaz?
-Be nem vallanám soha!
-Nem is kell, hisz ő nem ostoba...
-Gondolja Dokikám, hogy átlát a szitán?
-Akár én, nem véletlen vagyok jobb, mint egy pszichológus...
-Mindig leleplez...
-Kisasszonykám, ön átlátszó nekem, kérem...
-Ó, úgy szégyenlem...
-Semmi baj, majd meggyógyul...
-Elmúlik ez, kérem?
-Ez? Ez soha, ön kis ostoba... beleesett a hálóba!
-Ó, elpusztít ez a tűz!
-Azonnal hívom a tűzoltókat!

Pusztító tűz

Emésztő lánggal
szeretlek,
pusztító tűz,
mi hozzád űz.
Felperzseled szívem,
kiégett mezővé
teszed lelkem.
S ha távozol,
csak a hamu marad.

-Megjöttem Kisasszonyom!
-Andorom, hát van képe idedugni a képét, mikor oly rútul cserbenhagyott?
-De Kisasszonykám, drága Virágszálam...
-Na, ne hízelegjen, kérem!
-Aztán miért ne?
-Még megolvad a szívem belé...
-Hiszen éppen azt szeretném...
-De én nem!
-Kisasszonyom, ugyan ne tiltakozzon, hiszen már úgyis évezredek óta rabom...
-Maga beképzelt fráter!
-Ó, ez az, csak hízelegjen Kedvesem!
-Mindjárt bemutatom a balegyenesem!
-Ó, de szűkmarkúan bánik velem, hát a jobból nem kapok?
-Majd adok én a jóból, Ön, beképzelt kalandor!
-Már alig várom, kicsi Nyuszikám!
-Brrrr...
-Mi a baj Virágocskám?
-Még egy ilyen bók, és kiabálok!
-Ne tegye, kérem!
-Aztán mivégre nem?
-Mert betömöm a száját!
-Mégis mivel, édes kalandorom?
-Egy csókkal! Vagy ezerrel!
-Arról ne is álmodjon!

Álmodom

Hajnalban ébreszt a vágy,
szavad hozzám kiált,
én válaszolnék,
de hiába,
mert felébredek,
szertefoszlik szemed...

Álomból valósággá válsz,
nem éltem még
hasonló csodát,
s végül,
ha kinyújtom kezem,
melletted ébredek.

-Kisasszony, ejnye Kisasszonyom...
-Mi a baj Doktorúr?
-Ó, hát hányszor figyelmeztettem Magácskát!!!
-Ó, de mire mégis Dokikám?
-Hogy vigyázzon a rabszolgatartókkal, maga butuska!
-Rabszolgatartókkaaaaal????
-Igen, maga kis aranyos... De hiába is beszélek...
-Már késő, gyanítom elvesztem...
-Én is sejtem, de majd kerestetem...
-Mégis hogyan?
-A rendőrségre adjuk az esetet.
-Mint bűnesetet?
-Bizony, hisz bűn esett, ha már megesett...
-Azt azért nem...
-Én ezt kétlem...
-Dokikám, én nekem végem, nem kétlem.
-Naugyehogyugye?

Végem

Rózsaszín álmok
szóródnak szerte,
mint rózsaszín felhő
ragyogó kék égen.
Szeretsz-e kedves,
vagy csak játszol vélem?
Nincs tudás, nincs semmi,
oda a bölcsesség,
elveszett az értelem.
Jaj, ha a felhő ereszkedik,
kedvesem tökéletesedik.
Hibátlan lesz,
párja sincs a földkerekségen.
Szememben ragyogó,
gyönyörű mackó,
pedig dehogy,
csak megvakulok.
Ha tudhatnám,
ha sejthetném,
legalább miértjét.
De csak bambulok,
szívem elfogult,
szellemem rabod,
eszem elrabolod.
Beléd habarodtam.
Végem.

-Kisvirágom, Kisvirágom...
-Mondja, maga vén kalandor!
-Nem vagyok vén, kikérem magamnak!
-Jól van, akkor... maga fiúcska...
-Na, hát azért az sem, kedves Kisasszonyka...
-Jaj, hát ma nem tudok jót mondani, már látom...
-Kisvirágom, Kisvirágom...
-Mondja hát, maga bitang kalandor...
-Ugye nem vettem el teljesen az eszét?
-Miért azt szeretné?
-Hát persze...
-Már bekövetkezett ez a rémeset...
-Csak nem, valóban így esett?
-Meglehet.
-Ó, Kisasszonykám, drága Nyuszikám...
-Brrrr... Mondtam már...
-Mit is?
-Azt, hogy azonnal ki-a-bá-loooook!!!!!
-Tudom, hogy csak azért, hogy betömjem a csepp kis száját!
-Maga szégyentelen fráter!
-Éééén???
-Bizony, bitang kalandorom... No, hol késik a csókom?
-Itt adom...
-Ááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Lángolás

Mély álomból ébred testem,
elfojtott érzékeim feléleszted,
a tűz, mi mindig bennem élt,
most újra teljes erővel lángol,
nem tehetek ellene, bár félek,
de hiába kapálózok, ha szeretlek.
Magaddal rántasz, s én hagyom,
szenvedélyed örvényként elragad.
Kínzó vágy gyötör, sanyargat,
de enyhülést hoz az éj majd,
ha végre testünk hevesen összeforr,
s lángoló csókod érzem ajkamon.

Végtelen szerelem

KOLLÁZS - ROMÁNC 3.

Aesculus hippocastanum beleszeretett Nepeta grandiflorába, Így lett a Vadgesztenye és a Nagyvirágú macskamenta szerelme halhatatlan, mivel ez a dolog hallatlan!

Varjúnász

Kár! Kár! Kár! Kár! Kár!
Suttogja a varjú-madár,
van-e valaki ki rám vár?
Egy szerelmes palimadár...

-Segítség! Segítség! Tündérinvázió, segíííííííííítsééééééééég!!!!!!!!!!
-Mit tehetek Önért kedves Lovagom?
-Kérem, szabadítson meg!
-Csak nem ellepték az egyedek?
-Egyedek vagy egerek, egyre megy!
-Már hogy menne egyre, mikor már kettő is elmúlt?
-Kérem, ne kínozzon, segítsen!
-Igenis, segítek, csak elébb leveszem a fátylamat, hogy tündérszárnyaim kibontakoztathassam...
-Ááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!

Mi jöhet még?

Mi jöhet még?
Rám szakad az ég!
Mi lesz így velem?
Hol van vajh' a helyem?

Hiszen csak álmodom...

-Történt valami, vagy csak álmodtam?
-Á, semmi kedves Lovagom...
-Kérem, kis Tündérem, mondja, mi a gondja?!
-Ó, valami a szívemet úgy szorongatja...
-Csak neeeem???
-Ó, de bizony kérem... egy kalandor összetörte szívem....
-Ó, de sajnálom Kincsem, szívesen bekötözném!
-Nahát, szavam is elakad, van Önnél kötszer?
-Hát persze, kötszer, s bilincs itt mindig akad a belső zsebemben...
-Biliiiincccsss?????
-Igen, kis Tündérkém!
-Huh, ez lebilincselő...
-No, akkor veszem is elő!
-Kérem Lovagom, ne ijesztgessen!
-Szó sincs ilyesmiről... véresen komolyak a szándékaim.
-Máris vérzik a szívem...
-Jaj, ne Szépségem!
-Lassan kivérzem... ah....ah...ah...
-Vértelen ajkára csókot csattintok, ugye feléled????
-Miazhogy!
-Akkor hunyja le a szemét...

Spájzomban a befőttben,
egy szívre leltem,
mit nyáron eltettem,
hogy e szívből télen,
jót csemegézzem......

-Ó, ily édes ajkat még nem csókoltam...

-Meghökkent Lovagom?
-Meg én!
-Kérem, csak el ne ájuljon!
-Á, nem vagyok én olyan, kis Tündérem!
-Ó, pedig úgy belehelyezném stabil oldalfekvésbe...
-Nahát, ha ilyen kedvesen kéri, Tündérkém, még elalélok...
-Kérem, csak egyszer, a kedvemért! Naaaaaaaa!!!! Lovagom, kérem!
-Tündérkém, én beájulok......

Szeretlek, szeretlek
ájulásig kereslek,
bolondulok érted,
megveszek végleg.

-Mentőt gyorsan, itt egy férfi megveszett!

-Nincs mentő, szabadnaposak!

-Hát akkor...mi legyen?

-Taxi, taxi! Hol van már e lassú ludas?
-Ludas? Hát repülővel megyünk?
-Dehogy kis bolondom, gyaloghintóval!
-Aztán meg mivégre?
-Mivégre, mivégre... hát a világvégére!
-Ó, oda egykettőre odaérünk!
-Csapjunk a lovak közé Aranyos!

Lovak hátán,
dallam szárnyán,
szállok hozzád,
édes Babám!

-Dallamon? Dallamon?
-Igen! Igen!
-De kedves, hogy ezt mondja Kend! Majd el ájulok!
-Ó, ne tegye Tündérkém!
-Aztán miért ne?
-Mi lesz akkor Andorral, a kalandorral?
-Ó, őt várom én minden éjjel, de oly ritkán jön mostanában el...
-Ritkán?
-Igen, sajnos... de én csak várok...
-Kérem, Tündérkém...
-Igen?
-Amíg vár, játsszon kérem egy szép dallamot!
-Ó, óhaja számomra parancs Lovagom, hozza a furulyámat, nyomban!
-Máris szaladok...
-Ó, de kedves... Bár jönne a Kedves...

Andor,
a kalandor
vagyok,
s mosolygok,
eme nyáj feje.
Enyém a juhász háreme.
Határozott vagyok, férfias,
néha egy kicsit nyakas.
Szeret engem asszony, s leány,
nem vagyok szívüknek talány.
Mindenem az övék,
s ők mind az enyém.
Bőbeszédű vagyok tudom,
de ezért nem vágnak orron.
Szeretnek engem, mert én én vagyok,
önmagamért harcolok.
Megosztozik rajtam mindegyik,
ifjú, s idős örvendezik.
Ha mégis összekapnak néha,
szerelmem nekik adom még ma.
Mindenem az övék,
s ők mind az enyém.
Mindennek ára van,
szerelmemnek szárnya van.
Szerelmem viszont csak egy lehet,
csak egy kit szívem tisztán szeret.
S hogy ki ő, az titok,
rá tiszta szerelmet borítok.
Övé már szívem, lelkem,
mostantól csak őt szeretem.

-Ne szeresse a világot Lovagom!
-Inkább a Virágot?
-Hát inkább!
-No, jó... de akkor... izé.... őőőőő....
-No, ne halandzsázzon kérem!
-Mi lesz Andorral, a kalandorral? Kicsikevirág őt szereti...
-Ezt biza jól tudja... de erre való a hit.
-Ezt meg hogy érti?
-Hiszi-e hogy Kicsikevirág szívébe többen is beférnek?
-Hiszem!
-No, akkor, a fő helyet meghagyjuk a kalandornak, a többit felporciózzuk a vándoroknak.
-Akkor meg nem hátrálok!
-Rajta hát!
-Előhúzzuk a szellemet a palackból!
-Itt van minden érték, s a lehetőségek tárháza!

"Tanulság nincs, s Te nem létezel, az élet csak játék, ne ébredj fel. Egy lány sétál a domb oldalon..."

"Én csak egy szellő vagyok, mely megérinti ajkad...
Egy tűnő ábránd szíved mezején...
Mely elillan, ha jön az ébredés..."

-Játszani, játszani, játszani jó!
-Ó, Tündérkém, az mivégre való?
-Hát, hogy a világ ne legyen oly fakó.
-Csutak a szürke ló, sem fakó...
-Csutak...csutak... lecsutakolnám én a hátát a Kedvesemnek, ha itt lenne...
-Ó, még féltékeny leszek Tündérkém!
-Semmi oka rá, kedves Lovagom, a szívem már rég lestoppolta kalandorom.
-Semmi esélyem?
-Semmi, de azért ne sírjon... itt egy zsebkendő... engem már betörtek, semmi esélye Kendnek...

Betörsz, ha szeretsz,
ha rám nevetsz,
nyújtod kezed,
megérintesz.
Nem félek,
mindenem tied,
megszelídítesz.
Mégis megőrjítesz.
Miért van ez?
Szeretlek,
s megőrültem.
Te tetted
ezt velem.
Betörted szívem.

-Betörés? Melléütés? Sose kövessek el ily nagy bűnt!
-Pedig bocsánatos Tündérkém...
-Magamnak meg nem bocsáthatok... teendőim ellenére, figyelek a betűcskékre, s magamra....
-Mit művelt ma?
-Á, csak semmiségeket...
-Mégis miket?
-Hát... főztem, mostam, teregettem, mosogattam, állatokat elláttam... nem nagy ügy tényleg, s közben tüzelek...
-És a férje?
-Az magamra hagyott...
-Hogy merte?
-Merész a legényem....
-S mikor jön meg?
-Valamikor éjféltájt...
-S ha elrabolják Ön, Tündérkém?
-Á, azt nem hagynám akárkinek, csak Andornak, a kalandornak...

Veled

Simogass kérlek,
ha mellém ülsz,
fejem lábadhoz hajtom,
erős kezed simít végig
hajamon újra és újra,
fáradhatatlanul,
végtelenül gyengéden.
Szerető, nyugtató érzés,
mi eltölt, mint mikor
végre otthonra találok.
Vad szívem
megpihen melletted.

-Kisasszony, magának nem is vad a szíve, Ön nem is vad egyáltalán!
-Kalandorom, azért mert Ön megszelídített már...
-Ó, örömmel fogadom teljes odaadását Kisvirágom!
-Ó, Andor, maga kalandor... menten kap egy nyaklevest!
-Ó, ha Kisvirágom kis kacsója főzi nekem...
-Még mit nem!
-Ó, akkor hadd lopjak egy csókot!
-Na jó, egyet, azt szabad...
-És egy szakajtóval?
-Óóóóóóóóóóó, Andorom, maga telhetetlen fráter!!!!!