KOLLÁZS - ROMÁNC 5.

-Postás Józsi bácsi, nem hozott nékem szerelmetes levelet?
-Ó, ma nem hoztam kedves Kisasszonyka, sajnálom.
-Már biztosan elfelejtett a kedvesem...
-Biztos, hogy nem Kisasszonyka, hiszen Ön oly csodás szépség, lehetetlen elfelejteni!
-Azt gondolja?
-Biztos vagyok benne, Kisasszonyka!
-Józsi bá', maga mindig olyan kedves velem...
-Ó, hiszen ön a legszebb álmom, Kincsem!
-Sajnálom, ezt az álmát be nem teljesíthetem...
-Aztán miért nem?
-Mert Nékem Ő a legszebb álmom...
-Őőőőőőőőőőőőőőőőőőőő????????????????
-Az a bitang...
-Hja, a bitangoknak mindig jó sora van...
-Hogy érti ezt Józsi bá'?
-Amit mondott is, Kisasszonyka, az elébb...
-Hogy ő a legszebb álmom?
-Bizonyám...

Te vagy a legszebb álmunk...

Ó, csak irulok-pirulok,
én verset írni nem tudok,
de egy hajnalok-hajnalán
végül tiéd lesz a lány.

Ígérete reményt keltő,
ellene hiába is küzd ő,
a sors mit néki írt elő,
majd beteljesíti az idő...

-Ó, mi ez a szomorúság a szemében Kisasszonykám?
-Ó, ne is kérdezze Doktorúr, elhagyott a kedvesem....
-Tán csak nem?
-Ó, de, ez a bitang!
-Ez bizony büntetést érdemel!
-Jaj, ne bántsa, kérem!
-Aztán miért ne?
-Mert szeretem...
-Jaj, maga kis butuska!
-Ne is mondja, Doktorúr... meg tudja gyógyítani a szívem?
-Ez kérem már teljesen reménytelen...
-Végérvényesen?
-Már késő Kisasszony, hiszen, ha csak egy szót is szól Önhöz, az a bitang kalandor, Ön máris a karjaiba vetné magát...
-Bevallom... ez így van....
-Látja, látja, én előre szóltam, s Ön nem figyelt rám, kedves Kisleány...
-Ó, Doktorúr, hiszen, amikor meghallom a hívását...
-Na, erről beszéltem...
-S már hallom is, csak nem visszatért, az én Andorom... Hallom, hogy hív a hangja...
-Jöjj kedvesem!

Hangod hív

Újra veled álmodok
ma hajnalban,
arcod látom,
szemtelen mosolyod felkavar,
s hallom hangod,
mely hozzád hív,
s mennék én ha tehetném.

Ám nem értem hogy szólítasz,
nem emlékszem...
Próbálok visszanyúlni
az álmok ködén át,
miközben örvényként
ragad magával az ébredés,
de kezem csak a levegőt markolja.

Nem emlékszem,
hogyan szólítottál...
Talán csak egy hang,
egy érzés volt,
de oly vágyakozó és gyengéd,
hogy hozzád visszamennék,
s tiéd lennék.

Hangod csábít engem,
minden szerelmed benne sóvárog,
s bár nem értem a szavad,
mégis érzem...
ki nem mondott gondolatod...
Azt mondtad, éreznem kell...
Érzem már... s hangod hív.

-Jaj, Kisvirágom!
-Jaj, maga bitang kalandorom, Andorom!
-Hát velem jön, lesz az asszonyom?
-Szó sem lehet róla, Andorom...
-S miért nem?
-Van nékem sok-sok kutya kötelességem...
-Elviszem magammal akkor is!
-Nem!
-Elviszem!
-Nem!
-De!
-Nem!
-De!
-Nem, és kész!
-Hát nem szeret engem, Nyuszikám?
-Dehogynem!
-Akkor minek húzza az idegeimet?
-Én, Andorom?
-Hát ki más?
-Sajnálom...
-Ne sajnáljon, inkább csókoljon...
-Óóóóóó, Andorom.....................
-Ó, szeretem, amikor ilyen odaadó Kedves Kisvirágom, Kisasszonyom...
-Ó, ha így hízeleg, Andorom, maga bitang kalandor...
-Igen?
-Hát én...
-Igen????
-Óóóóóóóóóó, maga ellenállhatatlan....
-Emlékszik, Kisvirágom még, hogy milyen volt mikor....

Emlékszel-e?

Emlékszel-e
az első csókra,
vagy a sokadikra,
mindenről megfeledkezve,
puhatolózva, s lerohanva,
önfeledten ölelve,
sose lenne vége...

Emlékszem a szád ízére,
a kezed érintésére,
az ölelésed meghittségére,
a tested forróságára,
s otthon vagyok.
A világ megváltozott.

Emlékszem,
s Te emlékszel-e?
Milyen volt a kő
a lábunk alatt,
milyen volt a szakadék,
melybe zuhannék...
a lépcsősor az égig,
hová nem viszel fel,
hát megyek magam,
s a torony...
Hol kezed magamhoz szorítom...

-Hát hogyne emlékeznék, Andorom... hiszen kész katasztrófa volt...
-Na ne mondja!
-De, mondom.
-Ilyen bátor, Kisvirágom?
-Dehogyis, én csupán vakmerő vagyok, maga kalandorom...
-Ezt bizony orvosolni kéne...
-S mivel?
-Ha feleségül kérném, bizonyára elképeszteném...
-Az biztos, inamba is szállna a bátorságom...
-Inába?
-Inam szakadtából futnék ki a világból...
-Ilyen rémisztő lennék, Kisvirágom?
-Még annál is rosszabb, maga kalandor...
-Mi jöhet még?
-Ránk szakad az ég!
-Akkorát nem hazudtam...
-Andorom!!!!
-Mi történt?
-Még kérdi?
-Hát, jól hallotta, Nyuszikám...
-Már megint nyuszikázik itt nekem...
-Hiszen úgy szeretem...
-Tényleg?
-Hát, ne kényszerítsen állandóan vallomásra Kisvirágom...
-Én? Dehogy!
-Dehogyisnem!
-Bocsásson meg kérem, nem szándékos...
-Semmi baj, Nyuszikám, ha nekem adja a nyuszikát...
-Ó, ezt a kis aranyost?
-Igen, ha kérhetem...
-Öné, Andorom, testem, lelkem, de a nyuszikámat nem adom!
-Ez szerfelett új élmény lesz számomra...

Egy új élmény

S amíg világ a világ,
járja együtt útját
a Kalandor
és a Kisasszony,
s ha nem fejezném be,
az én mesémnek
sem lenne vége.
De, hogy hosszúra
ne nyújtsam
végtelen soraim,
ím felteszem az i-re
a pontot,
s megházasítom
a kalandort,
s boldogan éltek,
míg tartott az örök élet...

-Vége-

KOLLÁZS - ROMÁNC 4.

-De szomorú Kisasszonykám, csak nem elhagyta a szerelme?
-De, eltűnt az a bitang kalandor...
-Ó, hát ne szomorkodjon Kisasszonyom, hiszen nem hiába hívnak engem Postás Józsikának...
-Hogy érti ezt Postás uram?
-Imigyen egy szép levélke lapul a batyum rejtekében...
-Ó, csak neeeem???
-De biza, Kisasszony, Postás Józsi elhozta szerelme levelét...
-Még, ha szeretne...
-Szereti bizony, ez a bitang kalandor...
-Ó, az Andor...
-Hát, ő van írva feladónak!
-Feladónak? Feladok én érte mindent...
-Ne tegye Kisasszonyom, megszakad a szívem bele...
-Ó nem olyan reménytelen a helyzete... szívsebészeten majd varratokat tesznek bele...
-Szenvedélyem fellobban aztán...
-Ne is mondja Postás uram... Na, ideadja már a szerelmetes levelemet, vagy térden állva könyörögjek?
-Most, hogy mondja, nem is rossz ötlet!

Szenvedéllyel

Szenvedéllyel szeress,
gyújts tüzet bennem,
egyetlen érintésedtől
felszikrázik a vérem.
Ujjaid tarkómat simítják,
libabőrös lesz testem.
Hajamba markolsz fájón,
mégis, ez a kín édes.

-Kérem, könyörgök Doktorúr!
-Mi a baj Kisasszonykám?
-Meghalok a szerelembe...
-Jaj, semmi esetre se!
-Aztán miért ne?
-Mi lesz, ha visszatér Andor, a kalandor?
-Ó, a kalandor... hiszen el sem ment még...
-Látom Kisasszonyom, a szíve már elég...
-Tűzben elég...
-Inkább fékezhetetlen szenvedélyben...
-Ne is mondja kérem...
-Egy szavára ugrana, igaz?
-Be nem vallanám soha!
-Nem is kell, hisz ő nem ostoba...
-Gondolja Dokikám, hogy átlát a szitán?
-Akár én, nem véletlen vagyok jobb, mint egy pszichológus...
-Mindig leleplez...
-Kisasszonykám, ön átlátszó nekem, kérem...
-Ó, úgy szégyenlem...
-Semmi baj, majd meggyógyul...
-Elmúlik ez, kérem?
-Ez? Ez soha, ön kis ostoba... beleesett a hálóba!
-Ó, elpusztít ez a tűz!
-Azonnal hívom a tűzoltókat!

Pusztító tűz

Emésztő lánggal
szeretlek,
pusztító tűz,
mi hozzád űz.
Felperzseled szívem,
kiégett mezővé
teszed lelkem.
S ha távozol,
csak a hamu marad.

-Megjöttem Kisasszonyom!
-Andorom, hát van képe idedugni a képét, mikor oly rútul cserbenhagyott?
-De Kisasszonykám, drága Virágszálam...
-Na, ne hízelegjen, kérem!
-Aztán miért ne?
-Még megolvad a szívem belé...
-Hiszen éppen azt szeretném...
-De én nem!
-Kisasszonyom, ugyan ne tiltakozzon, hiszen már úgyis évezredek óta rabom...
-Maga beképzelt fráter!
-Ó, ez az, csak hízelegjen Kedvesem!
-Mindjárt bemutatom a balegyenesem!
-Ó, de szűkmarkúan bánik velem, hát a jobból nem kapok?
-Majd adok én a jóból, Ön, beképzelt kalandor!
-Már alig várom, kicsi Nyuszikám!
-Brrrr...
-Mi a baj Virágocskám?
-Még egy ilyen bók, és kiabálok!
-Ne tegye, kérem!
-Aztán mivégre nem?
-Mert betömöm a száját!
-Mégis mivel, édes kalandorom?
-Egy csókkal! Vagy ezerrel!
-Arról ne is álmodjon!

Álmodom

Hajnalban ébreszt a vágy,
szavad hozzám kiált,
én válaszolnék,
de hiába,
mert felébredek,
szertefoszlik szemed...

Álomból valósággá válsz,
nem éltem még
hasonló csodát,
s végül,
ha kinyújtom kezem,
melletted ébredek.

-Kisasszony, ejnye Kisasszonyom...
-Mi a baj Doktorúr?
-Ó, hát hányszor figyelmeztettem Magácskát!!!
-Ó, de mire mégis Dokikám?
-Hogy vigyázzon a rabszolgatartókkal, maga butuska!
-Rabszolgatartókkaaaaal????
-Igen, maga kis aranyos... De hiába is beszélek...
-Már késő, gyanítom elvesztem...
-Én is sejtem, de majd kerestetem...
-Mégis hogyan?
-A rendőrségre adjuk az esetet.
-Mint bűnesetet?
-Bizony, hisz bűn esett, ha már megesett...
-Azt azért nem...
-Én ezt kétlem...
-Dokikám, én nekem végem, nem kétlem.
-Naugyehogyugye?

Végem

Rózsaszín álmok
szóródnak szerte,
mint rózsaszín felhő
ragyogó kék égen.
Szeretsz-e kedves,
vagy csak játszol vélem?
Nincs tudás, nincs semmi,
oda a bölcsesség,
elveszett az értelem.
Jaj, ha a felhő ereszkedik,
kedvesem tökéletesedik.
Hibátlan lesz,
párja sincs a földkerekségen.
Szememben ragyogó,
gyönyörű mackó,
pedig dehogy,
csak megvakulok.
Ha tudhatnám,
ha sejthetném,
legalább miértjét.
De csak bambulok,
szívem elfogult,
szellemem rabod,
eszem elrabolod.
Beléd habarodtam.
Végem.

-Kisvirágom, Kisvirágom...
-Mondja, maga vén kalandor!
-Nem vagyok vén, kikérem magamnak!
-Jól van, akkor... maga fiúcska...
-Na, hát azért az sem, kedves Kisasszonyka...
-Jaj, hát ma nem tudok jót mondani, már látom...
-Kisvirágom, Kisvirágom...
-Mondja hát, maga bitang kalandor...
-Ugye nem vettem el teljesen az eszét?
-Miért azt szeretné?
-Hát persze...
-Már bekövetkezett ez a rémeset...
-Csak nem, valóban így esett?
-Meglehet.
-Ó, Kisasszonykám, drága Nyuszikám...
-Brrrr... Mondtam már...
-Mit is?
-Azt, hogy azonnal ki-a-bá-loooook!!!!!
-Tudom, hogy csak azért, hogy betömjem a csepp kis száját!
-Maga szégyentelen fráter!
-Éééén???
-Bizony, bitang kalandorom... No, hol késik a csókom?
-Itt adom...
-Ááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Lángolás

Mély álomból ébred testem,
elfojtott érzékeim feléleszted,
a tűz, mi mindig bennem élt,
most újra teljes erővel lángol,
nem tehetek ellene, bár félek,
de hiába kapálózok, ha szeretlek.
Magaddal rántasz, s én hagyom,
szenvedélyed örvényként elragad.
Kínzó vágy gyötör, sanyargat,
de enyhülést hoz az éj majd,
ha végre testünk hevesen összeforr,
s lángoló csókod érzem ajkamon.

Végtelen szerelem

KOLLÁZS - ROMÁNC 3.

Aesculus hippocastanum beleszeretett Nepeta grandiflorába, Így lett a Vadgesztenye és a Nagyvirágú macskamenta szerelme halhatatlan, mivel ez a dolog hallatlan!

Varjúnász

Kár! Kár! Kár! Kár! Kár!
Suttogja a varjú-madár,
van-e valaki ki rám vár?
Egy szerelmes palimadár...

-Segítség! Segítség! Tündérinvázió, segíííííííííítsééééééééég!!!!!!!!!!
-Mit tehetek Önért kedves Lovagom?
-Kérem, szabadítson meg!
-Csak nem ellepték az egyedek?
-Egyedek vagy egerek, egyre megy!
-Már hogy menne egyre, mikor már kettő is elmúlt?
-Kérem, ne kínozzon, segítsen!
-Igenis, segítek, csak elébb leveszem a fátylamat, hogy tündérszárnyaim kibontakoztathassam...
-Ááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!

Mi jöhet még?

Mi jöhet még?
Rám szakad az ég!
Mi lesz így velem?
Hol van vajh' a helyem?

Hiszen csak álmodom...

-Történt valami, vagy csak álmodtam?
-Á, semmi kedves Lovagom...
-Kérem, kis Tündérem, mondja, mi a gondja?!
-Ó, valami a szívemet úgy szorongatja...
-Csak neeeem???
-Ó, de bizony kérem... egy kalandor összetörte szívem....
-Ó, de sajnálom Kincsem, szívesen bekötözném!
-Nahát, szavam is elakad, van Önnél kötszer?
-Hát persze, kötszer, s bilincs itt mindig akad a belső zsebemben...
-Biliiiincccsss?????
-Igen, kis Tündérkém!
-Huh, ez lebilincselő...
-No, akkor veszem is elő!
-Kérem Lovagom, ne ijesztgessen!
-Szó sincs ilyesmiről... véresen komolyak a szándékaim.
-Máris vérzik a szívem...
-Jaj, ne Szépségem!
-Lassan kivérzem... ah....ah...ah...
-Vértelen ajkára csókot csattintok, ugye feléled????
-Miazhogy!
-Akkor hunyja le a szemét...

Spájzomban a befőttben,
egy szívre leltem,
mit nyáron eltettem,
hogy e szívből télen,
jót csemegézzem......

-Ó, ily édes ajkat még nem csókoltam...

-Meghökkent Lovagom?
-Meg én!
-Kérem, csak el ne ájuljon!
-Á, nem vagyok én olyan, kis Tündérem!
-Ó, pedig úgy belehelyezném stabil oldalfekvésbe...
-Nahát, ha ilyen kedvesen kéri, Tündérkém, még elalélok...
-Kérem, csak egyszer, a kedvemért! Naaaaaaaa!!!! Lovagom, kérem!
-Tündérkém, én beájulok......

Szeretlek, szeretlek
ájulásig kereslek,
bolondulok érted,
megveszek végleg.

-Mentőt gyorsan, itt egy férfi megveszett!

-Nincs mentő, szabadnaposak!

-Hát akkor...mi legyen?

-Taxi, taxi! Hol van már e lassú ludas?
-Ludas? Hát repülővel megyünk?
-Dehogy kis bolondom, gyaloghintóval!
-Aztán meg mivégre?
-Mivégre, mivégre... hát a világvégére!
-Ó, oda egykettőre odaérünk!
-Csapjunk a lovak közé Aranyos!

Lovak hátán,
dallam szárnyán,
szállok hozzád,
édes Babám!

-Dallamon? Dallamon?
-Igen! Igen!
-De kedves, hogy ezt mondja Kend! Majd el ájulok!
-Ó, ne tegye Tündérkém!
-Aztán miért ne?
-Mi lesz akkor Andorral, a kalandorral?
-Ó, őt várom én minden éjjel, de oly ritkán jön mostanában el...
-Ritkán?
-Igen, sajnos... de én csak várok...
-Kérem, Tündérkém...
-Igen?
-Amíg vár, játsszon kérem egy szép dallamot!
-Ó, óhaja számomra parancs Lovagom, hozza a furulyámat, nyomban!
-Máris szaladok...
-Ó, de kedves... Bár jönne a Kedves...

Andor,
a kalandor
vagyok,
s mosolygok,
eme nyáj feje.
Enyém a juhász háreme.
Határozott vagyok, férfias,
néha egy kicsit nyakas.
Szeret engem asszony, s leány,
nem vagyok szívüknek talány.
Mindenem az övék,
s ők mind az enyém.
Bőbeszédű vagyok tudom,
de ezért nem vágnak orron.
Szeretnek engem, mert én én vagyok,
önmagamért harcolok.
Megosztozik rajtam mindegyik,
ifjú, s idős örvendezik.
Ha mégis összekapnak néha,
szerelmem nekik adom még ma.
Mindenem az övék,
s ők mind az enyém.
Mindennek ára van,
szerelmemnek szárnya van.
Szerelmem viszont csak egy lehet,
csak egy kit szívem tisztán szeret.
S hogy ki ő, az titok,
rá tiszta szerelmet borítok.
Övé már szívem, lelkem,
mostantól csak őt szeretem.

-Ne szeresse a világot Lovagom!
-Inkább a Virágot?
-Hát inkább!
-No, jó... de akkor... izé.... őőőőő....
-No, ne halandzsázzon kérem!
-Mi lesz Andorral, a kalandorral? Kicsikevirág őt szereti...
-Ezt biza jól tudja... de erre való a hit.
-Ezt meg hogy érti?
-Hiszi-e hogy Kicsikevirág szívébe többen is beférnek?
-Hiszem!
-No, akkor, a fő helyet meghagyjuk a kalandornak, a többit felporciózzuk a vándoroknak.
-Akkor meg nem hátrálok!
-Rajta hát!
-Előhúzzuk a szellemet a palackból!
-Itt van minden érték, s a lehetőségek tárháza!

"Tanulság nincs, s Te nem létezel, az élet csak játék, ne ébredj fel. Egy lány sétál a domb oldalon..."

"Én csak egy szellő vagyok, mely megérinti ajkad...
Egy tűnő ábránd szíved mezején...
Mely elillan, ha jön az ébredés..."

-Játszani, játszani, játszani jó!
-Ó, Tündérkém, az mivégre való?
-Hát, hogy a világ ne legyen oly fakó.
-Csutak a szürke ló, sem fakó...
-Csutak...csutak... lecsutakolnám én a hátát a Kedvesemnek, ha itt lenne...
-Ó, még féltékeny leszek Tündérkém!
-Semmi oka rá, kedves Lovagom, a szívem már rég lestoppolta kalandorom.
-Semmi esélyem?
-Semmi, de azért ne sírjon... itt egy zsebkendő... engem már betörtek, semmi esélye Kendnek...

Betörsz, ha szeretsz,
ha rám nevetsz,
nyújtod kezed,
megérintesz.
Nem félek,
mindenem tied,
megszelídítesz.
Mégis megőrjítesz.
Miért van ez?
Szeretlek,
s megőrültem.
Te tetted
ezt velem.
Betörted szívem.

-Betörés? Melléütés? Sose kövessek el ily nagy bűnt!
-Pedig bocsánatos Tündérkém...
-Magamnak meg nem bocsáthatok... teendőim ellenére, figyelek a betűcskékre, s magamra....
-Mit művelt ma?
-Á, csak semmiségeket...
-Mégis miket?
-Hát... főztem, mostam, teregettem, mosogattam, állatokat elláttam... nem nagy ügy tényleg, s közben tüzelek...
-És a férje?
-Az magamra hagyott...
-Hogy merte?
-Merész a legényem....
-S mikor jön meg?
-Valamikor éjféltájt...
-S ha elrabolják Ön, Tündérkém?
-Á, azt nem hagynám akárkinek, csak Andornak, a kalandornak...

Veled

Simogass kérlek,
ha mellém ülsz,
fejem lábadhoz hajtom,
erős kezed simít végig
hajamon újra és újra,
fáradhatatlanul,
végtelenül gyengéden.
Szerető, nyugtató érzés,
mi eltölt, mint mikor
végre otthonra találok.
Vad szívem
megpihen melletted.

-Kisasszony, magának nem is vad a szíve, Ön nem is vad egyáltalán!
-Kalandorom, azért mert Ön megszelídített már...
-Ó, örömmel fogadom teljes odaadását Kisvirágom!
-Ó, Andor, maga kalandor... menten kap egy nyaklevest!
-Ó, ha Kisvirágom kis kacsója főzi nekem...
-Még mit nem!
-Ó, akkor hadd lopjak egy csókot!
-Na jó, egyet, azt szabad...
-És egy szakajtóval?
-Óóóóóóóóóóó, Andorom, maga telhetetlen fráter!!!!!

KOLLÁZS - ROMÁNC 2.

-Kisasszony, Kisasszony, kérem tessék figyelni!
-Figyelek kérem!
-Felvenném a szívrabló adatait....
-Adatait?
-Igen, Kisasszony, tudja, amiről majd felismerik.
-Ja értem... Tehát... hadd gondolkozzam...
-Csak tessék, csak tessék... hosszú még az éj.
-Megvan kérem!
-Hallgatom.
-Nincs férfi vonzóbb...
-Hűha...
-Ő a legszebb álmom...
-Ejha...
-Miatta mindig forr a vérem...
-Azta...
-Hát, csak ennyit tudok róla, Biztosúr.
-Ennyi, kérem szépen, éppen elég...
-Bizony, szívem már vágyban elég...
-Kisasszony mit tehetek még Önért?
-Kérem, hívjon sürgősen orvost, nagyon felhevültem!
-Orvost? Rendben, orvos rendel... 104....

Ha felhevült a helyzet,
jeges zuhany jóleshet,
s utána forró tested,
kísértésbe nem eshet.

Ha ennyi nem elég,
hógolyó jöhet még,
ezernyi koppan rajtad,
s betakar a puha paplan.

-Halló, ott a Szerelemdoktor?
-Bizony, a szívsebészetről egyenesen...
-Egy sebzett szív várja sürgősen a kezelést...
-Máris indulok! Sürgős az állapot?
-Sürgős biza, a sors mostoha...
-Mostoha?
-Hisz nem engem szeret az ostoba...
-Na, de kérem!
-Nincs itt semmi szemérem...
-Szemérem, hogy jön ez ide, kérem?
-Szemérmetlenül szeretem...
-És ő?
-Ő nem, csak holmi kalandor után sóvárog...
-Ejnye, sürgősen indulok!
-Siessen Doktorom, elég a testem!!!!!!

Ha tested már elég,
s néki mégsem elég,
kínáld fel szíved,
s boldoggá teszed.

Ám, ha néki nem kell,
és semmit sem követel,
csak csendben ölel,
akkor ne engedd el!

Mert szívét neked adta,
s jön bármilyen próba,
tőled nem szakad el soha,
az élet bármily mostoha.

Ne játssz vele soha,
ne légy Te se ostoba,
hisz mindent odaadott,
Érted feláldozott.

Ha gyengéd veled,
s szívét elnyered,
tartsd meg örökké,
így lesz Kedveseddé.

S ha végleg beleestél,
szívedben megmérgeződtél,
nincs szebb kín neked,
hisz viszonzott szerelmed!

Vagy mégsem?
nincs már pulzusom sem...

-Mutassa a pulzusát Kisasszony!
-Pulzusom?
-Azt bizony.
-Hisz szégyenlős vagyok...
-Á, az csak egy állapot, s könnyen gyógyítható, ha kalandor az orvosoló.
-Ó, Andor a kalandor...
-Kérem, Kisasszony, el ne ájuljon!
-Ó, dehogy...ááááááááá..........
-Hát dehogyisnem, hát nem beájult! Biztosúr! Biztosúr!
-Igen, Dokikám?
-Kérem a repülősót, de azon nyomban!
-Hozom is nyomban!
-Mire ideér, kinő a szakállam...

Fekete szakáll

Fekete hajában, szakállában
csillámló, ezüstös szálak,
kalandor szívét tűz perzseli,
olthatatlan, hát felemészti.
Rontást hoztak rá aranyosan,
őzikeszemmel bűvös-bájosan,
de ő mégse bánja, egyáltalán,
mert szívében tiszta a leány.
S mindenét odaadja már neki,
pedig nem kért soha semmit,
nem követelőzik csak vár rá,
minden magányos éjszakáján.
S ha fekete szakáll eljön,
szívében felcsendül az öröm.
S végül hajnalok hajnalán
végleg övé lesz a lány.

-Na, végre, hogy ideért, mi tartott ennyi ideig?
-Tudja, a szívem kihagyott...
-Azonnal önt is megvizsgálgatom. Születési ideje?
-Ó, már több, mint fél évszázada...
-Ejnye, ez nem kevés... Hogy lehet, ennyire merész?
-Merész?
-Hogy elhagyja az eszét..
-Elhagyom?
-Ej, hát ne kérdezzen már állandóan vissza!
-Vissza? Visszafordíthatatlan az állapotom Doktorom?
-Bizony, de a házasság majd megoldja.
-Házasság? Öreg koromra?
-Éppen ideje, hogy megbolonduljon...
-A szívem össze-vissza ver...
-Sebaj, csak ki ne hagyjon!
-Ó, az őzikeszemű kisasszonyt ki nem hagynám!
-Ne is, na ide a repülősót!

Őzike szemekkel nézem a csillagokat,
közben a pelyhek arcomba hullanak,
s arcod rajzolom a fehér hóba ujjammal...
Csak az emléked, mit elhoztam magammal...

-Kérem az adatait!
-Az adataimat?
-Jól hallotta, maga csúf feketeszakáll.
-Andor...
-Miféle Andoooor?
-Jóféle, a kalandor.
-Kalandoooor?
-Az biza.
-Ezért börtönbüntetés jár.
-Ugyan miért?
-Ön a szívek elrablója!
-Én, én soha!
-Mi az, hogy soha????
-Nekem, kérem, önként adják oda.
-Önként?
-Bizony, én sosem kérem.
-Akkoris, maga kalandor, illik önre a fantomkép!
-Miképp?
-Fan-tom-kép!
-Á, ez tévedés, nem én vagyok az operaház fantomja, semmiképp!
-Talán tagadja?
-Ha fantáziája el nem ragadja...
-És a Kisasszony?
-Ja, ő?
-Ő!!!!
-Hát, ő a nagy Ő!
-Akkor ez mindent megmagyaráz... elrendelem a szabadon bocsátást....

Andor, a kalandor

Ó, hol jár, hol a madár se jár,
ez a bitang kalandor,
kinek bajsza felett van az orr,
s alatta szakáll...

Csiklandós szakáll,
puha fészke a csóknak,
annyira izgatónak,
ó, csak jönne már...

KOLLÁZS - ROMÁNC 1.

-Andor, te kalandor,'te határozottan primitív vagy!
-Nem, én határozottan príma vagyok!'

-Áááááá, segítség kérem, azt hiszi a pasi, hogy róla szól az életem!!!
-Hát nem így van, Te kis aranyos?
-Dehogynem, de ez TITOK!
-Titok, titok, nincs titok, ha valamit én is tudok!
-Istenem, megőrjít ez az ember....
-Megőrülök érted, elégek szerelmed tüzében...
-Ez égő....
-Hát nem érted asszonyom?
-SEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mézesmadzag, mézes-krémes,
a sok csokitól a szád oly édes,
csókolnám, de nem találom,
minden hajnalban idevárom.

Kín-rímmel gazdagon,
megrakott asztalon,
illatozik a szó,
álmodni de jó.

Virág a keresztneve,
nem hiába lett eme neve.
S vad a természete,
bár valaki megszelídítette...

-Szelídített ám a......
-Tán nem?
-Nem ám! De Andor, ha nem hiszed, megismerheted a balegyenesemet!
-Nosza, rajta rukkolj elő véle!
-Inkább mégse...
-Inkább adj egy csókot Kedvesem, míg leszáll az éj, harci kedved elveszem...

Ágyban puha paplan,
bújj mellém gyorsan,
csak csókolj reggelig,
míg az éj eltelik.

Különös szél fújt ma hajnalban,
s én máris nem vagyok magamban,
bár a kedvesem távol jár,
szívemhez végül hazatalál.

Ha hullámvasút az élet,
fogd jól a kezem, kérlek,
el ne engedd, mert félek,
hogy elveszítelek téged.

A lány remegő ujjakkal nyúlt a telefonért... 105... ütötte be a számokat egymás után...
-Halló, itt a helyi tűzoltóság.
-Halló, itt egy férfi ég, szerelem tüzében. Mi a teendő?
-Öntse nyakon egy vödör jeges vízzel!
-És ha nem használ?
-Akkor már mindegy, csak vigyázzon, meg ne perzselődjön Ön is kisasszony!
-Vigyázok, vigyázok... Jajajajajajaj!!!!!! Már megégett a szoknyám széle....
-Dobja el a telefont és ugorjon a kútba!
-Igenis értettem! Hálás köszönetem!
-Várjon, ne feledje magával rántani a megperzselt szívű lovagot!
-Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!

A tűzoltó zaklatottan tette le a telefont... Pillanatnyi gondolkodás után felemelte a kagylót és tárcsázott... 104...
-Halló, itt a mentőállomás.
-Halló, egy mentőt kérek a tanyára.
-Melyik tanyára?
-Ahol a szerelemtüzek égnek.
-Ember élet van veszélyben?
-Sőt végveszélyben!
-Mennyi élet?
-Kettő minimum.
-Máris indulunk. Defibrillátor szükséges?
-Minden bizonnyal, ha megszakadnak a szívek...
-Újraélesztő felszereléssel indulunk...

Kómában a szerelmespár,
kút mélyén egymásra talál,
szívek, ha egyesülnek,
kalandorok nem menekülnek....

Az előbb néztem a szőlőben, mi szépet rejt a jövő tavasz...
S most magamra maradtam,
a kedvem megcsappan,
de ha eljön a Kedves,
szívem örömtől lesz teljes.

Ó, csak jönne már...

Ó, hol jár, hol a madár se jár,
ez a bitang kalandor,
kinek bajsza felett van az orr,
s alatta szakáll...

Csiklandós szakáll,
puha fészke a csóknak,
annyira izgatónak,
ó, csak jönne már...

Titkos életű kalandorom,
hozzád száll sóhajom,
s egy távoli hajnalon,
kezed szántana hajamon...

Nevezzük hát Andornak a kalandort,
ki kedveli az izgató kalandot,
mégis elveszíti az egész eszét,
ha meglátja a lány szemét....

Gyűlnek a csajok köréd,
hát ne szökj el elébb,
ám, mielőtt utolér a vég,
kötözd be szívük sebét!

Súgj-búgj, hallasd hangodat,
női olvasóid olvadozzanak,
s végül, ha ezt szereted...
kialakul lassan háremed...

Épülök vagy szépülök,
elvisznek a törökök,
s elveszik minden ész,
ha itt a mohácsi vész...

Itt a mohácsi vész,
s megáll az ész,
a nő mily merész,
s mindig tettre kész..

Jobb a hátrány,
mint a kátrány,
kedvesed szemedben,
szép lesz menten.

Ezt már nem veszem be,
s jut eszembe...
zaklat itt az emberem,
s követeli a helyem...

-Segítség, segítség!
-Nosza, mi a baja kisasszony?
-Elveszítettem a szívemet!
-Merre volt meg utoljára?
-A fénymásolónál kérem... kivettem, hogy sokszorosítsam, hogy mindenki beférjen....
-Ó, kedves kisasszonyom, hisz szíve így is oly hatalmas...
-Bizony, bizony... még meggondolom...
-Tehát, hol látta utoljára, kérem?
-Azt hiszem az égig érő lépcsőnél, hol Andor a kalandor nem vitt fel semmiképpen...
-S mi történt aztán?
-Mégis mi lett volna? Kénytelen voltam magam-magam felmászni kérem...
-S mi történt aztán?
-Aztán? Aranygaluskát evett a babám...
-Az finom...
-Igen, de most térjünk vissza a bűnesethez, biztos úr...
-Bűn esett?
-Igen, biztos úr... nem is elveszett a szívem, hanem elrabolták!
-Ez már határozottan bűneset!
-Mily szomorú, hogy így bűn megesett...
-Ne szomorkodjon Kisasszony...
-Miért ne, hadnagyom?
-ÉN a saját szívem majd odaadom....
-SEGÍTSÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!
-Mi történt? Mi történt? Mi történt?
-Nem fér el a kamrában több szív!
-Tegye a fagyasztóba kedvesem!
-Hogy lehűtsem? Ilyen bűnt nem követnék el sosem!
-Ó, hogy én mennyire szeretem!
-SEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A szívem elég!!!!!

-Halló, itt a tűzoltóság. Ki rendelt oltást?