Szárnyalok

Napraforgó-illatú földesúton tekertem ma. Már rég nem virágzik a tábla, mint mikor a képeket készítettem egyik esti kerekezéskor. Most a busa virágfejek lefelé lógnak, magoktól terhesen, szürkén, csúnyán, mégis édesen. Nem a régvolt, sárga fejek illata árad már belőlük, az elszállt a júliusi boldogságokkal együtt, mikor pajkos, szőke tündéreim járták éjszakai táncukat a templomkertben velem. A termékenység aromája árad, napraforgómagok illata, édes és semmi mással össze nem keverhető zamat-felhő.
Lila bicajommal a poros úton keményen taposom a pedált, s mikor senki sem hallja már, énekelni kezdek. Egy kicsit nehéz így, tekerés közben, de mikor kiereszthetem a hangomat a szélben, olyan, mintha repülnék. Szeretek így szárnyalni, mikor senki sem hallja. Legfeljebb a nyulak menekülnek a kornyikálásomtól, de a tikkadt talajon csak a por, mi tanúul szegődik utamon. Egy árva lélek sem zavarja önfeledt boldogságomat. Csak repülök a lila csodával, s a szél repíti a hajamat. A napraforgótáblát a kukoricás váltja fel, s végül a szójaföld búcsúzik tőlem, amikor újra az aszfaltosra érek, amit már az erdő ölel át. Lassan hazaérek.

Lely a palackbéka

Vivien a játszótéren beleivódott a gyerekcsapatba, majd egyszer csak rohant hozzám a csukott öklével.
- Mi van benne? - kérdem, de csak vigyorgás a válasz. - Csak nem egy béka? - sikoltok fel.
- De! - vágja rá majd elrohan.

Később visszasomfordál, hogy kéne egy palack.
- Mire?
- Hát csak… - elrohanás.

Visszasomfordálás, üdítős palack kiüresítése, elrohanás.

Később visszasomfordálás a palackkal… és Lelyvel, a pici varangyos békával…
- Ő Lely! Ugye milyen édes???
- Az.
- Vigyáznál rá? A többiek el akarják rabolni!

Szigorú nagynénit alakítok:

- Ha nem engeded el, el fog pusztulni.
Vigyorgás lekonyul. Unokahúgom elrohan. Lelyvel.

Sötétedés után, mikor már az összes gyerek hazamegy, mi még mindig a játszótéren vagyunk. Könnyelmű ígéretemet betartván addig maradunk, míg az utolsó gyerek el nem megy. Az adott szó kötelez.

Én vigyázok Lelyre, miközben már vaksin olvasom a sötétben a regényemet.
- Hazavisszük? - kérdezi Vivi.
- De hiszen itt van az otthona. A palackban elpusztulna. Szabadon kell engedni.
Lekonyuló mosoly a válasz.
- Na jó… Engedd ki!

Lelyt kiszabadítottam.
S boldogan él, míg a gólya meg nem eszi.

Hazatérés

Szikrázón süt be az őszi napsütés a padlásszobám ablakán át. Elégedetten hasalok az ágyamon egy könyvbe feledkezve. Megcsörren a férjem mobilja. Pár perc múlva:
- Megyünk bográcsozni Versendre?
- Én nem, de te oda mész, ahová akarsz.
- Miért?
- Engem nem nyűgöz le a bográcsozás.
- De szeretnék, ha mennénk.
- Na és?
- Adom a Jóskát!
- Neee!
- Beszélni akar veled.
- Neee! - hasztalan tiltakozom.

Adta. Végül búfelejtő rumoskólázásra hagytam magam rábeszélni. Gyenge nő vagyok. Eredetileg bográcsgulyásra akartak hívni, de az ilyesmi már nem vesz le a lábamról. Nem akartam menni. Jóska azt mondta, hogy ő is odavan lelkileg, meg én is, és egy üveg rum mellett megbeszélhetjük. A felesége is mérgesen néz, hogy nem akarok menni. Egye penész, rajtam nem múlik - gondoltam. Az az áldott jó szívem.

Finom volt a csirkepaprikás. A rumoskóla is. Testvériesen elosztottuk egymás közt. A rumot. Nem úgy, hogy enyém az üveg, Jóskáé a tartalma, mint általában a testvéri osztozkodásokat jellemzi, hanem igazságosan. Fele-fele. Amúgy nem piázok sosem magamtól. Csak, ha rábeszélnek. Mielőtt még rosszra gondoltok. Bár mostanában túl sokan beszélnek rá, és én tudom, hogy túl könnyű elfeledni a gondokat az alkohollal. Inkább ponyvaregény-függő szeretnék lenni. Az legalább a szókincset gyarapítja, és nem a májat.

A fele üvegnél járhattunk, amikor megcsörrent a mobilom. Anyám hívott, hogy itt a gyerek. Rendben. Ezenkívül a nagynénim beoltotta, hogy este megyünk vele bálba. Remek. Vajon miért érzem úgy, hogy végül minden az én nyakamba van varrva? Fáradt vagyok. Lehúztuk ketten a maradék üveg rumot. Még mindig kiválóan tudtam egyensúlyozni a tízcentis tűsarkúban. Azért persze óvatosan. "Részegen ki visz majd haza?" Végül a férjem hazaszállított. Közben megjegyezte, hogy ő a leheletemtől is berúgna. Most mit mondjak? Nem én akartam menni. Azért jól éreztem magam.

Másnap anyám meghozta Vivient. Rajzfilmet néztünk, ettünk mindenfélét, majd délután felkerekedtünk, hogy kimenjünk Himesre. Vivi egész délután fáradt volt, és este lett mire megérkezett a nagynénim. Vivivel a szobájában is bált rendeztünk mindenféle előadással. Elkápráztatott minket. Közben én Lencsivel levelezgettem. Megfürdettem Vivit, és miután tíz percig simogattam a haját, el is aludt.

Annával utána indultunk bálba. Útközben beugrottunk a presszóba, mert cigit akart venni. Mindenféle elnyűtt fószer volt ott. Kopott szürkék és elmosódottak, mint egy tízéves, agyonmosott munkásing. Engem jól megnéztek, mert nem ismertek fel. Persze Anna elárulta, hogy a nővére lánya vagyok. Az egyik, ránézésre hetvenes pasasnak mondta, hogy öltözzön át, és jöjjön el a bálba. Szerintem nem gondolta, hogy tényleg eljön.

- Ha én leszek a legidősebb, hazamegyünk! - szólal meg a bejárat előtt Anna.
- Ugyan, maradj már!
Este tíz óra volt, mire beléptünk a kultúrházba. Anna nem a legidősebbek közt volt, mert még az általános iskolai takarítónéni is ott volt, aki körülbelül mamámmal egyidős. Mint megtudtam már hat órától állt a bál, mert valami ünnepséghez kapcsolódott. Sebaj. Nem voltak sokan, ezért szinte azonnal táncba vittem Annát. Kettőnk közül legalább ő tud táncolni. Én csak bátor vagyok. Tánc közben ő adta az utasításokat:
- Csúszkálj!
- Mit csináljak? - értetlenkedtem.
- Csúszkálj!
Hol csúszkáljak, hol rugózzak… Szerencsére sok csárdás volt és ott legalább tudtam, hogy mi a lépés. A többinél meg próbáltam hagyni, hogy Anna vezessen. Nem könnyű nekem hagynom, hogy irányítsanak. De legjobban úgy tudok táncolni, ha becsukom a szemem. Nem tudom miért. Viszont láttam egy lányt, aki szintén csukott szemmel táncolt. Úgy látszik, hogy nem vagyok egyedi eset. Pedig azt hittem.
- Bújj hozzám, gyere gyorsan, mondd, hogy szeretsz! - éneklem az énekessel együtt. - Mondd, hogy szeretsz! - szólok rá nevetve Annára.
- Szeretlek! - kacagja két lépés közt, hogy még el is téveszti a ritmust.
- Ha táncolni nem is tudok jól, legalább van humorom - próbálom túlkiabálni a hangos zenét.
Anna csak nevet és nevet és forgat és pörget…

Az első számok után a zenész, aki - nagyjából - a harmadik unokatestvérünk férje, megszólal a mikrofonba:
- Köszöntjük most a Himesházáról elszármazottakat, a nem is olyan messze, húsz kilométerre lévő Mohácsről, hogy meglátogattak minket.
Közben ránk néz és mosolyog. Mindenki ránk néz, te jó ég!
- Ez rendes volt a Szepitől, hogy köszöntött bennünket.
- Igen - mosolygok.

Éjfélkor egy lassú számmal akarták zárni a bált. Nem sokkal korábban megjelent az átöltözött hetvenes hetvenkedő férfi is, akit Anna hívott még a presszóból. Legnagyobb rémületemre engem akart felkérni. Szilárdan ellenálltam és megmondtam, hogy vigye tánca Annát. Vitte.

Hazafelé ketten baktatunk a sötétben.
- Csak egy számot felejtettem el kérni a Szepitől, amit mindig a lányaimmal szoktam táncolni - jut eszébe Annának.
- Melyiket?
- A hosszú copfos barna lány-t!
- Mint hosszú copfos barna lány, jó édesanyám faggattam én. Leszek-e boldog, leszek-e szép? S ő válaszolt könnyedén - kezdtem a dalba…

Érdekes ez az összetartozás. Olyan emberek közt lenni, akik ismernek csecsemőkorodtól. Tudják ki vagy, ismernek és mégsem. Ismerik a szüleimet, a nagyszüleimet és tán még a dédszüleimre is emlékeznek. Az ember lánya valahogy úgy érzi: hazatért.

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/1701/koncz-zsuzsa/ahogy-lesz-ugy-lesz-zeneszoveg.html

Légy könnyedén könnyebb!

Reggeli fogyókúrás tipp Virágtól:

A két darab májas-tejfeles zsemléd egy negyedét add a macskádnak!

Hozzá egy bögre tejet igyál, ne kakaót. Főleg akkor, ha megfeledkeztél arról, hogy kifogyott, és múltkor nem vettél, mert úgy emlékeztél, hogy van még.

Ihatnál vizet is, de a tejtermékek kellenek a csontoknak.
Már most gondolj a csontritkulásra!

A macskád iránti nagylelkűség 25%-al csökkenti a reggel bevitt kalóriák számát/a tejet nem számítom ebbe bele.

Vannak koboldok, manók és tündérek, akik nem reggeliznek. Ez min. 90%-al csökkentei a kalóriák számát. Így 10% marad, mert tudjuk, hogy a levegő is hizlal.

Azonban a reggeli fontos. És este nem kéne hat után enni. De azt nem lehet kibírni, ha nem fekszünk le időben. Ezért este az előtt kell lefeküdni, mielőtt újra megéhezünk.

Amúgy én is sokszor az ebéddel kezdek, de köztudott, hogy így nem egészséges.
Éljünk egészségesebben!

Ha két macskám lenne, az 50%-al csökkentené a bevitt kalóriák számát.

Azonban:

Az nem ér, hogy eleve dupla adagot készítünk, hogy a macska is jóllakjon és az egér is megmaradjon! :)

…

Köszönet a részvételért KT-nek. ;-)

Krumplirománc

A kések csillogtak-villogtak, a répák vigyázzállásba vágták magukat, a tojások ijedten koccantak össze. A krumplik izgatottan próbáltak legurulni az asztal fényesre súrolt lapjáról, a hagymák társaságában. A konyhafőnök nyakába akasztotta vicces kötényét. Man of your deams! - hirdette büszkén a ruhadarab. A férfi magabiztosan vette kézbe a szakácskést.
A konyhalány a konyhafőnök mellé lépett, és a függöny felgördült…

- Nekem adod a szíved? - tette fel a kérdést a konyhalány visszautasítástól tartva, egy félénk, aggódó mosoly kíséretében.
- Na, mindig mondtam, hogy csak a baj van vele, és ki kéne már vetetni - morogja a férfi a bajsza alatt.
- Ezek szerint még megvan?!
- Aha, nem bánom, a tiéd lehet - egyezett bele nagylelkűen a konyhafőnök.
- Kösziiii! - sikoltott fel örömében a lány.
- Erre gondolsz? - mutatott a szívére a férfi.
- Igen! Igen! Igen!
- No, 'iszen már rég a tiéd, csak még nem vetted észre.
- Tényleg? - nyílt nagyra a szeme a csodálkozástól a konyhalánynak.
- Hát persze, de te olyan butus vagy, pont azt nem látod, ami a szemed előtt van.
- Ó, és… akkor lehámozhatom róla a kérget?
- Azt mondod, hogy megkérgesedett??? - lepődött meg a konyhafőnök.
- Egy kicsit csak… - vallotta be szégyenlősen az észrevételét.
- Azt csinálsz vele, amit akarsz.
- Bízol bennem?
- A legteljesebb mértékben.
- Ígérem, vigyázni fogok a szívedre! - vágta rá a lány, majd egy dalba kezdett - "Lehetek én akár krumplihámozó, a fő, hogy egy lány úgy szeressen, ahogy nekem jó."
Miközben hangja a lelkével együtt szárnyalt, kézbe vette a krumplihámozót…

/Illés együttes - Az ész a fontos/

http://www.youtube.com/watch?v=ke4dwJqdBvY

Fotó:

http://napraforgo.blog.neon.hu/archives/2011/09/